Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése II., 1783–1848 : második közlemény / 58–141. o.

A HELYTARTÓTANÁCS ÜGYINTÉZÉSE 135 egyházi vonatkozású iratoknál 1785 és 1797 között is, ezt a feljegyzési könyvet hiteles erejű, a térítvényekkel teljesen egyenlő értékű kölcsönkönyvnek tekintették. Szigorúan meghagyták azonban az irattár tisztviselőinek, hogy amint az előiratok akár az ügyosztályokból, akár az ügyiratokkal együtt a kiadóhivatalból visszaérkeztek, azonnal vessék össze a feljegyzési könyvvel, a hiánytalanul vissza jötteket húzzák ki, ha pedig valami hiányt észleltek, azt azonnal jelentsék az írodaigazgatónak, akinek kötelessége volt, hogy haladék nélkül intézkedjék. Ha az előadó tanácsos vagy a titkár, vagy részükre a fogalmazó, a csatolt előíratokon kívül még másokat is kért, ezeket ugyancsak bevezették a feljegyzési könyvbe, Ha pedig nem a beadványhoz kértek valamilyen iratot, ennek kiadását szintén feljegyezték, de vagy térítvényt kívántak, vagy aláíratták a kölcsönkönyvet. Általában csak törvényes esküt tett helytartótanácsi tisztviselőnek adtak ki iratokat, mégpedig a tanácsosoknak, titkároknak, a kiadónak és segédének, s az iktatónak minden ügyosztály anyagából, az ügyosztályok többi tisztviselőjének csak az illető ügyosztályéból, kivéve ha az előadó írásban igazolta, hogy más ügyosztályokéra is szükségük van, A többi tisztviselő egyáltalában nem kölcsönözhetett ki iratokat. Ha magánosok, vagy ügyvivők (ágensek) felvilágosítást kértek, azt az irattári hivatalnokok azonnal, húzódozás nélkül, s királyi tisztviselőkhöz illő emberséges szolgálatkészséggel tartoztak megadni, anélkül azonban, hogy az iratokat nekik megmutatták volna. Folyamodványokhoz csatolt eredeti okmányokat, továbbá a helytartótanácsi irattárban őrzött iratokról másolatokat, csak az írodaígazgató engedélyével adhattak ki. Az eredeti királyi leiratokat, udvari határozatokat és kancelláriai elnöki iratokat, az irattárnok, aki ezeket személyesen őrizte, a tanácsülésen megmutathatta az előadóknak és titkároknak, de csak írásbeli térítvény ellenében és pecsét alatt adhatta ki, s ugyanígy vehette vissza, A végleges lajstromozásra akkor került a sor, amikor a kiadóhivatal az Összes kiadványok elküldése után egyegy ülés ügyosztályok szerint csoportosított teljes iratanyagát átadta az irattárnak. Az átadásnál a kiadóhivatal és az irattár egy-egy tisztviselője volt jelen. Az iratokat darabról-darabra összevetették az ülés jegyzékekkel (consignatíones) és a kiadói táblázatokkal (tabelláé expeditorales). Az előbbiekkel a beadványokat, az utóbbiakkal