Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése II., 1783–1848 : második közlemény / 58–141. o.

234 EMBER GYÖZÖ zással, hogy a beadványokat lehetőleg még aznap továbbíthassák az ügyosztályokhoz. Ezért külzetükre csak igeiglenesen vezették rá, rendszerint vörösbarna színű ceruzával, az ügyosztály nevét és a kútfő számát.

92 Aztán pedig az előiratök (anteacta) kikereséséhez láttak. Az előiratokra olykor a beadvány is hivatkozott, ezáltal megkönnyítette az irattári tisztviselők munkáját. De ha nem, akkor maguknak kellett megállapítaniuk, hogy melyik év, melyik kútfőjének hányadik tétele, esetleg kútfői és tételei tartalmazzák az elintézéshez nélkülözhetetlen előzményeket. Ez a munka nem kis ügyességet és alapos tájékozottságot igényelt. Nem csodálhatjuk, hogy 1785 és 1797 között nem bízták az irattárra, hanem maguk az ügyosztályok állapították meg, hogy milyen előiratokra van szükségük, s azokat külön térítvényekén, ú. n. elismerő cédulákon (schaedae reversales) kérték.

93 Ezzel viszont meglassították az ügyosztály munkáját, mivel a fogalmazó vagy titkár nem tudhatta kívülről a szükséges kútfő és tétel számát, személyesen kellett az íktatóhivatalban, vagy az irattárban utánanéznie, amivel jelentékeny időt veszített. 1797-ben ezért újra visszatértek a régi rendszerhez, ami, ha a lajstromokihoz jó mutatók készültek, sokkal gyorsabbnak bizonyult. Ha az ügyosztály a csatoltakon kívül más előiratokat is kívánt, ezentúl is kérhette. A térítvények ellenében kikölcsönzött iratokat az irattár szükség esetén nagyobb súllyal követelhette vissza, minthogy az aláíró személyesen felelt értük. Másrészt könnyen elveszhettek, ezért az íratok kiadását és visszaérkezését más módon is nyilván kellett tartani. E célra minden ügyosztály lajstromozója ú. n. feljegyzési könyvet (liber praenotationis, ma kölcsönkönyvnek mondanánk) is vezetett, amelybe ülésenkint bevezette az ülés számát és keltét, a beadványok jegyzőkönyvi számát, a csatolt élőiratok évét, kútfői és tételszámát, az előadó tanácsos nevét. Az utolsó rovatot a beadványok kútfői és tételszámával a végleges lajstromozás után töltötte ki.

94 1797 után, az 92 Ugyanúgy jelölték meg a mellékleteket is, 83 Ezeken fel kellett tünteni a kért írat évét, kútfői és tételszámát, továbbá a kérés pontos keltét, A térítvényeket minden 15 nap elteltével átnézték, az iratokat visszakérték, vagy új térítvényeket állíttattak ki. 94 Ez a gyakorlat fokozatosan alakult ki. Az első kölcsönkönyvekben még nem volt meg valamennyi rovat. Minthogy a liber praenotationis az egyes számok irattári helyét is megjelölte, számsornak (series numerorum) is nevezték. • ;