Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése II., 1783–1848 : második közlemény / 58–141. o.

A HELYTARTÓTANÁCS ÜGYINTÉZÉSE 133 lenes irattári jelzettel ellátva mentek az ügyosztályokba. Az említett 12 esztendő alatt csak az egyházi vonatkozású iratokkal tettek kivételt, ezeket ekkor is az irattáron keresztül juttatták el az illetékes ügyosztályokhoz. A következőkben az irattári iratkezelés ismertetésénél az 1785 előtti és 1797 utáni rendszert veszem alapul, feltüntetve a közbeeső időszak eltéréseit. Az egyes ügyosztályokat az irattárnok szétosztotta az irattári tisztviselők között, hogy egy-egy ügyosztály iratait állandóan ugyanaz a hivatalnok lajstromozza, s ezáltal az ügyeket megismerje, gyorsabban és pontosabban dolgozzék. Amint a beadványok a napi jegyzékek kíséretében a kiadóhivatalból megérkeztek, ki-ki átvette a maga ügyosztályainak anyagát és azonnal bevezette a lajstromkönyv megfelelő kútfőjébe (fons). Minden ügyosztályon belül ugyanis minden ügy vagy ügykör számára külön kútfőt nyitottak. Amint a tanács munkaköre állandósult, az egyes kútfők évről-évre ismétlődtek, úgyhogy egy-egy ügy, vagy ügykör iratait ugyanazon számú kútfőben lajstromozták, azt már előre kijelölték, s amíg odatartozó iratok nem érkeztek, üresen hagyták. Előfordult az is, hogy valamelyik kútfő valamelyik évben üresen maradt. Ha új ügy került tárgyalásra, részére új kútfőt nyitottak, vagy valamelyik végleg elintézett ügy kútfőjét kapta. A kútfő-rendszer, amint láttuk, az előadói rendszerrel kapcsolatban alakult ki, első nyomaival a helytartótanácsnál a kiadóhivatal kézikönyveiben találkoztunk, ahol 1769-től kezdve az előadók által elintézett ügyeket megszámozták. Ennek megfelelően a kútfőt még hosszú ideig számnak (numerus) nevezték, ezt az elnevezést a kútfő (Quelle) szó csak az 1780-as évek közepétől kezdve szorította ki. A számozást továbbra is megtartották, a kútfőket futó számokkal jelölték. Átvették a korábbi rendszernek azt a gyakorlatát is, hogy az egyes iratokat a kútfőkön (főszámokon) belül alszámokkal különböztették meg, amiket azután tételeknek (positío, Satz) mondottak. Az iktatást követő, mondhatjuk előzetes lajstromozáskor a beadvány tételszámát még nem állapították meg, minthogy ez attól függött, hogy az előző beadvánnyal kapcsolatban készült-e, s hány kiadvány fogalmazata került az irattárba, s nyert külön tételszámot. Ezt pedig csak akkor állapíthatták meg, amikor a kiadóhivataltól a fogalmazatokat is átvették, ami későbbre eshetett, mint egy új beadvány érkezése. Különben is sietniök kellett a lajstromo-