Levéltári Közlemények, 16. (1938)

Levéltári Közlemények, 16. (1938) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése II., 1783–1848 : második közlemény / 58–141. o.

A HELYTARTÓTANÁCS ÜGYINTÉZÉSE 115 nehézséget okozott kezelése olykor, amikor használni kellett. Ha pl. valamelyik megye válaszolt a helytartótanács kérdésére és válaszában megadta a tanács rendeletének számát, amikor tehát az iktatókönyvben ennél az előző számnál fel kellett jegyezni az utóirat számát, nem lehetett az előző számot egyszerűen felütni, Először meg kellett állapítani, hogy melyik ügyosztályba tartozott. Erre a célra külön számsort állítottak össze, amely az 1783. év 11292. iktatószámától az 1784. év 29392,, azaz utolsó beadványáig minden szám mellett megadta az ügyosztály nevét.

64 Azután az irat tárgyából meg kellett határozni, hogy milyen vezérszó alapján melyik betűnél iktatták. Ez pedig elég hosszadalmas munkával járt, amin azzal is csak részben segítettek, hogy egyes beadványokat több betű alá is bevezettek. Ha ugyanis minden előforduló vezérszót figyelembe véve tökéletes mutatót készítettek volna, az iktatás munkáját jelentékenyen megsokszorozták volna. Nem csodálkozhatunk tehát rajta, hogy 1785. jan. 1-től kezdve visszatértek a korábbi, jobbnak bizonyult módszerhez. Ettől fogva nem abc szerint iktattak, hanem a folyó iktatószámok sorrendjében, tehát az 1769, óta meghonosodott módon. Ugyanekkor az iktatásnál is bevezették a német nyelvet, Az iktatóívek rovatait német nyelven nyomatták ki. Egy-két pontban változtattak is rajtuk. Nem annak az ülésnek a számát tüntették fel, amelyre a beadványt kijelölték, hanem amelyiken tényleg tárgyalásra került, megjelölve egyben az ülés napját is. Nemcsak azt jegyezték fel, hogy a beadvánnyal kapcsolatban hány kiadvány készült, hanem azt is, hogy ezek hova mentek el. Továbbra is külön rovatot hagytak az elő- (numerí priores) és az utóiratoknak (Scontrozahl), Ez a két elnevezés is mutatja, hogy a latin hivatalos nyelv kifejezéseit nem tudták mindenben német megfelelőkkel helyettesíteni. 1785, szept. 27-e óta, a 77, ülésre kijelölt beadványokkal kezdve, kialakult az a gyakorlat, amely azután •egész 1848-ig változatlanul megmaradt. Eszerint mindegyik iktatótíszt folytatólagosan egymás után következő 50 beadványt iktatott, s ha ezekkel elkészült, figyelembe véve, hogy társai milyen számokat iktatnak, új 50-es sorozatot kezdett. Valószínű, bár közvetlen adatok nem bizonyítják, hogy már ekkor kifejlődött az a szokás is, hogy az iktatóhivatalban egy feljegyzési könyvecskét (libellus praenota84 A htt. levéltárában 115. raktári szám alatt. 8*