Levéltári Közlemények, 15. (1937)

Levéltári Közlemények, 15. (1937) - IRODALOM - Rónay László: ifj., Kumorovitz B.: A leleszi prépostság tagjai és hiteleshelyi személyzete 1569-ig. Emlékkönyv Szent Norbert halálának 800 éves jubileumára. 1934. / 293–294. o.

IRODALOM 293 intézménynek újkori jelentőségét abban látja, hogy — szemben a középkori, feudális kormányzat nagybirtokos udvari méltóságaival — a királyi titkárok a modern, bürokratikus állam szakképzett hivatalnok-rend jenek első képviselői. Magyarországon először Zsigmond idejében találkozunk velük. Tekintélyük nőttön-nő, míg végre Himelreich Tibor (1560—1610) és Ferenczffy Lőrinc (1610—1640) idejében éri el fénykorát. Ekkor már nem lépcső magasabb tisztségekhez, hanem kenyérkereseti pálya, életcél. Működési terükre nézve azt mondhatnók: őfelsége titkárelőadói. Azaz a királyi kancelláriába került összes ügyiratokból, legyenek azok de gratia, de iustitía ügyek, külügyek, a királyi helytartó, vagy más hatóság felterjesztései, különféle jelentések, sőt magánlevelek is, extractusokat készítenek, rávezetik opiniójukat és így proponálják őfelségének. Szakképzettségüktől, felfogásuktól, jóindulatuktól sok függ, azért Esterházy nádor is igénybe veszi nem egyszer szívességüket. Tekintélyük növekedése okleveleinkben is kifejezést nyer: Hunyadi Mátyás idejében még sígla alá rejtőzik a királyi titkár; a Jagellóktól kezdve teljes nevét kiírja az oklevél alján; Himmelreich Tibor neve pedig már belekerül a dátum sorba, A XVII. század végén a secretarius-íntézmény felfelé ívelő pályája megtörik, nem úgy mint Angliában, vagy Franciaországban, ahol közjogi jelleget ölt, majd a XVIII. században a miniszteriális szervezet alapjául szolgál. Vevér Emil. Kumorovítz B.: A leleszi prépostság tagjai és hiteleshelyi személyzete 1569-íg. Emlékkönyv Szent Norbert halálának 800 éves jubileumára, 1934. 8°. 22—50. 1, — A leleszi konvent levéltárának kitűnő ismerője a prépostság tagjainak névsorát közli okleveleken végzett tanulmányainak alapján, miután előbb a Levéltári Közlemények 1932. évfolyamában (223—255. 1,) már közzétette a konvent történetét. Új tanulmánya is hatalmas levéltári apparátussal készült, szerző a konvent levéltárán kívül a jászóvári konvent orsz, levéltárát, a iászóvári konvent titkos levéltárának leleszi részét, a Magyar Orsz. Levéltárat, a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárát és még másokat is átbúvárolt. A rend tagjai valamennyien részt vettek a hiteleshelyi munkában, neveik a konvent által kiadott okiratokon feltüntetést nyertek, így az oklevelek ki jegyzése tulajdonképpen a leleszi konvent schematismusához vezetett. Miként a szerző megjegyzi, névsora csaknem teljes és elvétve bővülhet csak a jövőben. A névsor 1569-ig terjed, e korhatárt a leleszi konvent történetében ekkor kezdődő új korszak indokolja. K. a konvent tagjait a rendi fokozatnak megfelelően csoportokba sorolja; először a prépostokat, majd a második csoportban a priorokat és subpriorokat, a harmadikban a custosokat, a negyedikben a konventualisokat, plébánosokat és káptalanokat, az ötödikben a klerikusokat, a hatodikban a nótáriusokat, subnotáríusokat és seribákat, végre a konvent officiálisaít és fami-