Levéltári Közlemények, 15. (1937)

Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - Fekete Lajos: A török levéltárügy / 20–47. o.

22 FEKETE LAJOS landó volna az ember — különösen ma, mikor a benne őr­zött iratok már megöregedtek — a ,,levéltár" szóval for­dítani (mert hazíne jelentése 'raktár', evräk jelentése 'ira­tok, okmányok', s a két szó között birtokviszony van), s nem is indok nélkül, mert ez az intézmény azzal a rendel­tetéssel alapíttatott, hogy olyan íratok őrző helye legyen, melyek az egyes központi hatóságoknál — elsősorban a külügynél termelődtek — és a köznapi ügyvitel szempont­jából már nélkülözhetők, A cél tehát adminisztratív volt,, az ügyvitel biztosítása egy jobb iratkezelés és iratelhelye­zés által, a kivitelnél azonban továbbmenő intézkedések is észrevehetők. Az új hivatal ugyanis nemcsak megtölte­tett folyó ügyvitelből kikerült iratokkal, hanem utóbb arra is utasíttatott, hogy a legfontosabb hivatalok összefogható iratait a távolabbi századokból is gyűjtse és a kifejezetten már csak történelmi értékű iratokat is őrizze. Ilyen mó­don kerültek a Hazíne' Evräkba a szultáni díván bizonyos­iratai, amelyek akkor már 300 évesek voltak, szunnyadó történelni érzék által kiválasztva és kegyelettől megőrizve a Hazíne* Evräkban, mely az első lépés volt a török levél­tár megszervezése felé. A Hazíne-i Evräk felállítása nem egyedüli jele ekko­riban a régebbi iratok fenntartására és rendbehozására irányuló törekvéseknek. A pénzügyi főhatóság (defterhäne) iratai és defteréi között is régebbi, közel száz évre visz­szamenő rendezéseknek nyomaira lehet rátalálni: két­háromszáz éves defterekre, melyek újabbkori kötésekbe vannak kötve, rajtuk ismételt rendezések nyomai képen különféle jelzetek (sorszámok), belül lapszámozások, szá­mológéppel is. A defterdári hivatal talán szintén Resíd pasa intézkedéseivel hapcsolatosan ébredt régi iratanyaga értékének tudatára és arra, hogy irataival törődnie kell. A levéltárügyben a legközelebbi fontos intézkedés — úgy látszik — századunk első tizedére, az ú. n. ifjú­török forradalom idejébe esik. A szultáni abszolutizmus megtörése után a hazai történelem művelésére társulat alakult, 3 s szerkesztésében megindult az első török törté­nelmi folyóirat. Ugyanekkor bizottság alakíttatott régi hi­vatalos iratoknak, tehát levéltáraknak számbavételére és 3 Török nevén: Tärih-i 'Osmäni Endzümeni; az alapító szultáni iräde kelte 1327 zl-l-kä'de" 14 f= 1909. november 27.}. A társulat fo­lyóiratának címe: Tárih-i 'Osmäni Endzümeni Medzmü'asi.

Next

/
Thumbnails
Contents