Levéltári Közlemények, 15. (1937)

Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - László József, K.: Az 1740-ben felálltott magyarországi főhadparancsnokság / 162–176. o.

AZ 1740-BEN FELÁLLÍTOTT FÖHADPARANCSNOKSÁG 171 lom épületébe behatolni, ott a világi igazságszolgáltatás nevében letartóztatást eszközölni, ebből kifolyólag esetleg dulakodást, véres összetűzést provokálni, megsértése lett volna a hely méltóságának, sőt magának az Istennek és az egyháznak is, amelynek érdekei mindenek fölé helyezendők. A gonosztevőnek tehát — s hivatalosan ennek kell minősíteni a kor közismert desperádóját, a katonaszökevényt is — csak arról kellett gondoskodnia hogy tette elkövetése után azonnal valamelyik templomba vagy klastromba menekülhessen s ott az ,,asylum ecclesiasticüm" oltalma alatt máris biztonságban érezhette magát. Nagyon érdekes mármost kortörténeti szempontból megfigyelni, milyen kínos viaskodást folytat a hivatalos kormányzat önmagával, hogy a bajnak végére járjon s megtalálja azt a megoldást, amely az egyházi privilégiumok tiszteletben tartása mellett a hadsereg érdekeit is hatékony védelemben részesíti. Egymást érik a különböző próbálkozások, Az első ilyen kísérlet szintén a görög-római korból való példákat követi s abból áll, hogy a katonai parancsnokság kordont vonat a szóban forgó szent hely köré, hogy a szökevény tovább jutását megakadályozza s esetleg kiéheztetéssel őt a szent hely önkéntes elhagyására kényszerítse. Ez történt pl. 1747 novemberében Szegeden, ahol egyszerre hét szökevény keresett oltalmat az ottani ferencesek rendházában s ahol — felsőbb parancsra — 40 tiszai granicsár-katona vont zárvonalat a kolostor épülete körül.

3 Nem tudni, mi lett az eredménye az erélyes intézkedésnek, de nem valószínű, hogy meghozta volna a várt sikert. Nem valószínű egyrészt azért, mert az egyházi testület, amint ez a rendeletek szövegéből megállapítható, emberszeretetből is, jogaihoz való ragaszkodásból is, következetesen a hozzá menekültek pártjára állott, — másrészt azért, mert az ilyen kordonszolgálat fenntartása, esetleg napokon, heteken át való folytatása a kivezényelt csapatokra nézve olyan nagy fizikai és anyagi megterhelést jelentett, amely nem állt arányban az elérhető legjobb eredményekkel sem. A másik próbálkozás lényege az volt, hogy a katonai hatóságok meggyőzni iparkodtak az egyházi testületeket arról, hogy menekültjeiknek, védenceiknek bizonyos fel3 1747. Prot. 317—318. I.