Levéltári Közlemények, 15. (1937)

Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - László József, K.: Az 1740-ben felálltott magyarországi főhadparancsnokság / 162–176. o.

AZ 1740-BEN FELÁLLÍTOTT FÖHADPARANCSNOKSÁG 165 ugyan, hogy a haditanács ezekben az ügyekben a főhad•parancsnokok megkerülésével közvetlenül tesz intézkedéseket, de a rendeletekben ilyenkor hangsúlyozva van, hogy „in Marche, Delogierungs- und anderen in das Militär Coinmando einschlagenden Sachen" a teljes hatalom továbbra is a főhadparancsnokokat illeti meg. A főhadparancsnokság hivatali személyzete eleinte kisszámú s apparátusa egyszerű volt, Pálffy mellé a helyettesi és a hadsegéd! szolgálat ellátására két tábornokot osztottak be. Römer altábornagyot és br. Philbert vezérőrnagyot. Amikor 1740. dec. 20-án a hadrakelt sereghez irányították őket, utódjaikul a haditanács gr. Pálffy Károly altábornagyot és gr, D'Ollone tábornokot osztotta be. 1742től hadmérnökök — többnyire francia, olasz nevűek — is beosztást kaptak a magyarországi főhadparancsnoksághoz, s a ,,Generalats-Audítor"-ok is a hadparancsnokságokhoz valószínűleg állandó szolgálatra beosztott hadbírák voltak. Az irodai — fogalmazói és kezelő — szolgálatot e célra kinevezett tisztviselőkből álló, külön hivatali testület látta el, mely az első években a „Königliche FeldKríegs-Cantzley" nevet viselte. Az a haditanácsi rendelet, mely a magyarországi főhadparancsnokságot Pálffyra bízta, egyidejűleg ennek a testületnek az összeállításáról is gondoskodott olyképen, hogy az irodát egy Eyrich nevű tábori hadi titkárból (Feld-Kriegs-Secretarius) és két tábori hadi írnokból (Feld-Kriegs-Canzlisten) állította össze. Az új katonai kormányhatóság írásos ügykezelése kezdetben — a személyzet csekély létszámának megfelelően — meglehetősen sok hiányosságot és kezdetlegességet mutat, különösen a regisztratúra terén. Az itt mutatkozó hiányok egyik legsajnálatosabbika az, hogy eleinte csak a felülről jövő aktákat, a királyi leiratokat és a hadítanácsí rendeleteket vezették be a lajstromkönyvekbe, az alárendelt parancsnokságoktól és a polgári hatóságoktól érkezett felterjesztéseknek, ill. átiratoknak azokban nyomuk sincs. Ügy látszik, ezeknek az ügydaraboknak a Generalkommando regísztrátoraí nem tulajdonítottak anynyí fontosságot, amennyi tartalmuknál fogva őket megilleti, de az is lehet, hogy a személyzet csekély létszáma volt az az akadály, amely ezeknek az iratoknak rendszeres regisztrálását egyelőre lehetetlenné tette. A Generalkommando ügykezelése csak évtizedek múlva, az 1760-as