Levéltári Közlemények, 15. (1937)

Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése I., 1724–1783 : [első közlemény] / 84–161. o.

150 EMBER GYŐZŐ vételt tettek azonban a királyi szolgálatot érintő, a hivatalos és a közügyekkel, valamint az egyháziak, foglyok,, özvegyek és árvák ügyeivel, illetve azokkal, amelyeket az: elnök vagy az irodaigazgató sürgőseknek jelzett. A kiadó külön könyvet (liber assignationum) vezetett, amelyben az írnokok és a járuinokok névsora volt. Mindegyik neve mellett feltüntette, hogy mikor és milyen iratot vett át és hogy a másolással mikor készült el. Az átvétel napját a fogalmazatra is ráírták, a külső rész baloldalára alul, a következő kifejezéssel: assignatus, vagy acceptus és a kelet. A tisztázó azután aláírta a nevét: purisavit, vagy descripsit. N, végül a kiadó az elküldés napját, olykor módját is feljegyezte: expedítus, vagy ad postám, per stafettam míssus és a kelet. Az írnokokat a kiadó tetszése szerint választhatta ki,, de ügyelni tartozott arra, hogy aránytalanul senkit se terheljen meg. Azokra, akiknek szebb írásuk volt, a királyi felterjesztéseket és a fontosabb átiratokat bízta. Az írnokok a kiosztott darabokat nem cserélhették egymás között ki, haza sem vihették, hanem az irodában dolgoztak, ha sürgős munka volt, még a hivatali időn túl is bennmaradva. Munka közben egymást nem zavarhatták, egyébként sem beszélgethettek, hanem ha hivatalos másolnivalónem akadt, az írást gyakorolták, a rosszul olvasható fogalmazatokat újraírták, vagy a kiadótól kértek olvasnivalót, lehetőleg olyat, amiből a hivatali ügymenetre vonatkozó hasznos ismereteket szerezhettek. Legalább is így rendelkezett a tanács 1736. jan. 18-án, amikor már nagyon sok panasz hangzott el az írnokok hanyagsága és pontatlansága ellen, Hogy azután a valóságban ezeket a rendelkezéseket hogyan tartották meg, azt a fennmaradt iratokból megállapítani nem igen lehet. Ha a kiadónak panasza volt valamelyik írnokra, akár hanyagsága, akár engedetlensége miatt, az irodaigazgató' elé vitte az ügyet és állítását a kiosztókÖnywel igazolta. Annak segítségével mutatta ki, hogy melyik írnok szorgalmas és méltó az évenként kiosztásra kerülő jutalomra, vagy üresedés esetén az előléptetésre. Az írnokok egymásközti ellentéteiben ugyancsak az irodaígazgató volt hivatva igazságot tenni. A lemásolt tisztázatokat, mielőtt aláírásra vitték, öszszeolvasták a fogalmazatokkal. Eleinte, amíg még nem. volt sok fogalmazat, maga a kiadó olvasott össze a másoló írnokkal. 1736-ban azután úgy rendelkezett a tanács,,