Levéltári Közlemények, 15. (1937)

Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése I., 1724–1783 : [első közlemény] / 84–161. o.

136 EMBER GYŐZŐ gén vették volna elő a hónapok és napok szerinti sorrendben elhelyezett iratokat, a mutatókönyv időrendje sem ingadoznék, legfeljebb az utolsó hónapokban, amikor még nem tárgyaltak meg és nem intéztek el minden ügyet. De nem is egy-egy ügy elintézése után lajstromozták a már megtárgyalt iratokat, amit viszont az bizonyít, hogy a kivonatok nagyjából mégis időrendben haladnak. Pedig egyegy kérdés néha hónapokig is függőben maradt, jelentést kértek jobbról, felvilágosítást balról, nagyon óvatosak voltak a döntés kimondásában. A végleges elintézés gyakran a következő évre maradt, ilyen nagy szakadékok azonban az indexekben nincsenek, s ha vannak is, egészen más okokra vezethetők vissza, A helytartótanács lajstromkönyvei az iratoknak a tanácsülésen történt bemutatásuk után készültek. Az irodaigazgató által előterjesztett és részben azonnal megtárgyalt, részben jelentéstétel végett az egyes bizottságok és tanácsosok számára kijelölt iratokat a tanácsülés befejeztével a tanácsjegyző összegyűjtötte, rájuk vezette az előterjesztés napját, segítségükkel megfogalmazta a jegyzőkönyvet, azután pedig valamennyit átküldte a lajstromozókhoz. Az irattárban azután hátukra írták a tartalmi kivonatot és annak alapján a mutatókönyvekbe vezették őket. A fontosabb királyi leiratokat pedig egész terjedelmükben lemásolták. Az általános gyakorlat tehát az volt, hogy az első előterjesztés után minden iratot lajstromoztak, s csak azután osztották szét javaslattételre a bízottságok és a tanácsosok, illetve azokat, amelyekben már határozott a tanács, a fogalmazatok elkészítése végett a titkárok között. Ez alól a szabály alól azonban igen sok esetben kivételt tettek, A rendkívül sürgős ügyekben nem várták meg a lajstromozást, hanem azonnal a titkároknak adták át a fogalmazásra váró iratokat. Az is megtörtént, hogy a tanácsosok az ülés végén azonnal magukhoz vették az iratokat, azokat hónapokon keresztül maguknál tartották, s mikor végre előterjesztették, a lajstromozó csak sokkal későbbi helyen vezethette könyvébe a kérdéses ügyet. Vagy pl. ha egy irat sürgős volta miatt a nélkül került a számvevő hivatalba,, hogy a lajstromozó látta volna, azt a lajstromkönyvbe többé be nem vezették, mert a számvevőhivatal a maga iratait külön levéltárban őrizte. Minthogy pedig a számvevőhívatal levéltára nem maradt korunkra, az ilyen lajstromozatlan irat tartalmáról, sőt létéről is, csak a tanácsjegyzőkönyvek bejegyzései nyújtanak felvilágosítást.