Levéltári Közlemények, 15. (1937)
Levéltári Közlemények, 15. (1937) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács ügyintézése I., 1724–1783 : [első közlemény] / 84–161. o.
A HELYTARTÓTANÁCS ÜGYINTÉZÉSE 137 A lajstromkönyvbe bevezetett íratok azután csak az év elteltével kerültek vissza az irattárba, vagy ahogy nevezték, a levéltárba. Közben az irodában a kiadó Őrizte, sorbarakva őket hónapok, s azokon belül napi kelet szerint, amit még a lajstromozó írt rájuk. 59 Mikor pedig a következő év elején újra a lajstromozóhoz jutottak, az irattárban ugyancsak időrendben helyezték el őket. Ha pedig szükség volt rájuk, kikeresésükhöz a lajstromkönyvek alapján fogtak hozzá. Ilyen módon készültek nemcsak a helytartótanácsi királyi könyvek, hanem a lajstromkönyvek két másik sorozata is, egyik az alsófokú hatóságok leveleiről, 60 a másik pedig a helytartótanácsi fogalmazatokról. 61 Rendszerük ugyanaz volt, amit a királyi leiratoknál láttunk. Személyi és tárgyi vezérszavak szerint, nagyjában időrendben, rövid tartalmi kivonatokat adnak, az iratok hátlapjára vezetett összefoglalások alapján. Ezeket itt is maga a lajstromozó fogalmazta, míg az indexek az alírattárnok, olykor a beosztott írnok kezeírását mutatják. A vezérszavak rendszerint a felterjesztő hatóság neve után igazodnak, de vannak tárgyi címszavak is, 1727-től kezdve az egyes törvényhatóságok, a tartományi biztosok és a fontosabb tárgyak már külön rovatot kaptak. Utánuk következett az általános rész a tárgyi címszavak számára. Fejlődött az írás technikája is, a dátumot és a vezérszavakat élesen megkülönböztették a szöveg többi részétől. Az iratok levéltári jelzetét, amely alatt az irodában, illetve a hivatali év elmultával az irattárban őrizték, a le^ veleknél és a fogalmazatoknál is a kelet adta meg, amit a lajstromkönyvben is, meg az irat külső részének jobboldalán felül is vastagabb betűkkel tüntettek fel. Ha a törvényhatósági felterjesztéseken nem volt dátum, az elnöki kézhezvétel napját írták rájuk. A fogalmazatokra pedig a határozatokat bozó tanácsülés napját, amit azután a helytartótanácsi kiadvány is viselt. A fogalmazatokat is mindjárt elkészültük és kiadatásuk után, még mielőtt a kiadó az írnokok között tisztázásra szétosztotta volna, vezették 59 Mégpedig a beérkezett irat dátumát, nem pedig a kézhezvétel vagy az előterjesztés napját. 60 Az első kötetek címe: Extractus (inventarium) diversarum litterarum. Htt.-i Ivt. 1. raktári számú kötet és az utána következők. 81 Címük: Index conceptuum emanatorum. Htt.-i lvt. 1492. raktári sz. k. skk. A- sorozat csak 1734-ig halad, attól kezdve a fogalmazatokat a beérkezett iratokkal együtt lajstromozták.