Levéltári Közlemények, 14. (1936)

Levéltári Közlemények, 14. (1936) - IRODALOM - Klein Gáspár: Schiaparelli, Luigi: Note Paleographie. Firenze, 1932. / 330–332. o.

IRODALOM 331 tartozó meroving írásnak is külön tanulmányt szentel. Tanulmánya az Archivio Storico Italiano szakfolyóiratban jelent meg (Serie VII. vol. XVI. 2. 1931), mint a Note paleografiche sorozat folytatása Intorno all'origine e ai caratteri della scrittura merovingica címen s ebből készült 1932-ben a szóbanlevő tanulmány, amely csak Note paleografiche elnevezést visel. A szerző megállapítja, hogy a római kurzívától, unciálís és félunciális írástól eltérő s a karoling minuscula előtt használt írást kell ezen elnevezés alatt érteni. Ez az írás a Franciaországban elterjedt és használatos kurzívírást jelöli, jóllehet a frank birodalom határain túl is elterjedt volt, Az eddigi megállapítások I. Lothár 625-ből való diplomáját tekintették a merovingírás legrégebbi emlékének, Schíaparelli viszont Szent Avitust merovingnak veszi s mivel ez az írás 513—516 közti időből származhat, vizsgálat tárgyává teszi, hogy melyik században alakulhatott ki a merovingírás. Szerinte paleográfiai alapon a kialakulás az V. és VI. század határán történt, de inkább a VI. században. Avítus ezen átmeneti korszakban élt. Még ekkor az általánosan elterjedt római kurzívát használja tehát, de már a quod uo-ja, a t, r, b kötése már meroving sajátságot mutatnak, A római kurziva frank földön helyi sajátosságokat vett fel, egyídeig mind a két írásfajt használták, a római kurziva azonban mindinkább teret engedett a másiknak s így a VII. században kíforrottan jelent meg a merovingírás. Minthogy Avitus átmeneti korszakban élt, nála még római kurziva található, de az ő írása már nem római kurziva, miként Bretholz véli, de nem is félkurzíva, mikép Steffens tartja. Hogy az írás eredete honnan indult ki, nem lehet tudni, de sem a római kurziva tökéletesbüléséről, sem elfajulásáról nem lehet beszélni, azt sem tehetjük fel, hogy valami iskolából indult volna ki ez az irány, mert az a könyvírásban való újításra törekedett volna, Avitus ellenben oklevélírást alkalmaz könyvszövegre, tehát könyvírásra, csak nagyobb gondossággal. Minthogy az oklevélírásban való újításról van szó, a meroving kancelláriában kell keresnünk a kiindulási központot s az időpont I. Klodvig idejénél korábbi nem lehet. A király tekintélye és a palatíum tevékenysége folytán az írás aztán az egész országban elterjedt, míértís a merovingírást sokkal inkább frank írásnak nevezhetnénk. Ez a frankírás először az oklevélírásból a római kurzívát szorította ki, azután behatolt a kódexekbe is, de élete rövid volt s a VIII. században már hanyatlik, a IX. században pedig egyedül a diplomákban maradt meg, vagyis kiinduláspontja és végződése az oklevélírásban található. Az írás általános jellemzése után függelékképen a betűk és a rövidítési jelek leírását adja, melyekhez két táblán szemléltető képet nyújt, Kétségkívül igaza van Schiaparellinek ab1. Note paleografiche. Intorno all'origine della seríttura visigotíca. Archivio storíco. italiano ser. VII, vol. XII. (1929).