Levéltári Közlemények, 14. (1936)

Levéltári Közlemények, 14. (1936) - IRODALOM - Bánrévy György: Handbuch der Bibliothekswissenschaft. Hrsg. von Fritz Milkau. 2. Bd. Bibliotheksverwaltung. Leipzig, 1933. / 297–298. o.

298 IRODALOM könyvtári kéziratgyűjtemény és levéltár, illetőleg kéziratgyüjteményt vezető könyvtárnok és levéltárnok között.) Ezután az egyes kéziratoknak a gyűjtemény állagába történő besorozására tér át és egy, a szerzőt és címet el nem áruló kézirattöredék meghatározására gyakorlati példát hoz fel. A szerző és cím megállapításának útja a kézirat — melynek korát a szakembernek az írásból feltétlenül tudnia kell — gondos elolvasásán kezdődik, melynek során négy kérdést kell vizsgálat tárgyává tenni; 1. kit idéz a kézirat, 2. milyen jellemző íráshibák fordulnak elő benne, 3. milyen különleges kifejezések és nevek tűnnek fel benne és 4. milyen tárgyról szól. Ezt az útmutatást adott esetben a levéltárnok is követheti. A regisztrálás és katalogizálás előtt ajánlatos a lapszámozást elvégezni, legyen az bár mégoly unalmas feladat is, mert semmi sem vezet biztosabban a hiányok, hibás kötés, kézírásváltozás és egyéb körülmények megállapítására. A kéziratok katalogizálása, természetesen némileg módosulva, a könyvekéhez áll közel. A kéziratok őrzésének és konzerválásának kérdése, valamint az őket pusztulással vagy elveszéssel fenyegető veszélyek azonosak a levéltárak e téren mutatkozó problémáival. A nedvesség, pusztító rovarok, tűz mellett még számolni kell a kikölcsönzés és vissza nem adás révén előállható veszteségekkel. Mindezekre nézve gyakorlati tanácsokat kapunk az értekezésben. A kéziratok konzerválásáról szólva a tinta kérdésével külön foglalkozik és kimutatja, hogy a legrégibb papiruszok nem tustintával, hanem vegyi úton — csergubacsból — készült tintával eszközölt írást tartottak fenn. Ezzel magyarázható egyes papiruszok írásainak elfakulása, Az elfakult, sőt eltűnt írás olvashatóvá tételére különböző kémiai eljárásokat ismertet. A fényképezésnek roppant jelentősége van, nemcsak a jó állapotban levő kézírat reprodukálásában, hanem főleg abban, hogy megfelelő eljárással az olvashatatlanná lett írás viszszarögzítése lehetővé válík (higanygőzlámpa). A túlságos sok savat tartalmazó tinta által kirágott pergamenten vagy papíron csak a gondos felragasztás segít, de ajánlatos előzőleg az objektumról fényképet készíteni. Az értekezés azon szabályok felsorakoztatásával zárul, amelyeket a kéziratoknak a kutató közönség kezébe adásánál és használatánál kell betartani. Ezen a téren is nagy szerep jut a fényképtechní kának. Degering dolgozatát Norbert Fischer, szintén a berlini állami könyvtár tisztviselőjének a térképgyűjteményekről írt cikke követi. Értekezéséből a kővetkező pontokat emelhetjük ki. Térképet semmiesetre se katalogizáljunk névtelenül, inkább más adat híján a kiadó vagy nyomdász neve alatt. A térképek konzerválásáról és megőrzési módozatairól tanulságos összefoglalást kapunk, különösen azonban az a megállapítása érdekel, hogy a középkori térképeket feltétlenül a kéziratok mellett kell őrizni. Bánrévy György-