Levéltári Közlemények, 14. (1936)
Levéltári Közlemények, 14. (1936) - IRODALOM - Szilágyi Loránd: Gross, Lothar: Die Geschichte der detuschen Reichshofkanzlei von 1559 bis 1806. (Inventare österreichischer staatlicher Archive, 5.) Wien, 1933. / 286–289. o.
288 fRODALOM kok — az expedítor — szóval mindaz, akinek az ügyirattal valami dolga lehetett, sőt ezenkívül az alsóbb személyzet is. A középkori oklevéltan s a modern Aktenkunde módszereível van felépítve a kancelláriai ügymenetről szóló rész, mely a munka gerincét alkotja, Ez az a rész, mely az eddigi nagyszámú Verwaltungsgeschichte-hez viszonyítva teljesen újat jelent. Bár talán nem egészen véletlen az f hogy ez az újítás épen annak a kancelláriának a történetében jelenik meg, melynek középkori problémáit oly mélyreható kutatások derítették föl, melyek e tudományág fejlődésének egész Európában mintául szolgáltak. A szerző a középkori diplomatika pontosságával bemutatja az ügyintézés minden egyes mozzanatát: az ügyet megindító beadvány „praesentálásától" kezdve — a referensek munkáján s az érdemi tárgyaláson, — az ügyírat megszerkesztésén, letísztázásán, aláírásán, regístrálásán s megpecsételésén keresztül — mindaddig a pontig, míg az ügy az ügyiratnak a kancelláriából való kiadásával befejeződik ÜL az ügyintézés hátramaradt „melléktermékei" a kancellária regístratúrájába kerülnek. Az akták sorsának mindenekfölött való figyelemmel kísérése hozza magával, hogy a szerző még azokat a problémákat is, melyek az ügyintézés keretein kívül ill. felül állnak, mint a Geheimrat és Reíchshofrat szervezete, összetétele, referatumai-nak reszortjai, csak a kancelláriai ügyintézésen keresztül mutatja meg? mindig csak úgy, ahogy a probléma a levéltári kutató előtt felbukkan. Különösen jellegzetes az a két fejezet, mely az ügymenet végén a Geheímrat és a Reichshof rat protocollumaival foglalkozik. A szerző kitűzött célja: a kancelláriai ügyiratok öszszes vonatkozásainak bemutatása, magyarázza, hogy az ügymenet végén külön fejezetet szán úgy a Reíchstaxamt, mint a kancelláriai levéltár történetének; míg az utolsó igen terjedelmes részben teljes összeállítását adja mindazon adatoknak, melyek a birodalmi kancellária tisztviselőinek életére és bárminemű működésére a Reichsvizekanzler-től a taxatorokig és registratorokig, feltalálható. L. Gross könyvének azonban a módszertani útmutatáson kívül a magyar történetírás számára közvetlen mondanivalói is vannak, E sorok írójának volt alkalma rámutatni azokra a kapcsolatokra, melyek a német birodalmi kancelláriát a magyar központi kormányzattal már a 15. században majdnem három évtizeden át összekötötték:
