Levéltári Közlemények, 14. (1936)

Levéltári Közlemények, 14. (1936) - IRODALOM - Bakács István János: Meisner, Heinrich Otto: Aktenkunde. Ein Handbuch für Archivbenutzer mit besonderer Berücksichtigung Brandenburg-Preussens. Berlin, 1935. / 283–286. o.

284 IRODALOM ségével tudjuk csak megérteni jelentőségét, érteimét. Meg kell azonban jegyezni, hogy van oklevél is, amelynek előír ataí vannak s van akta is, amely önmagában is megérthető. Az oklevéltan formai s tartalmi értékelésével az oklevéltan foglalkozik. Míg egy évszázaddal ezelőtt még az aktákat nem tartották levéltári megőrzésre méltóaknak, addig ma a levéltári anyagok legnagyobb részét ezek képezik s a tudományos érdeklődés is leginkább ezek felé fordul. Ezért merült fel egy új történelmi segédtudománynak szüksége, amely az oklevéltan módszertanához hasonlóan az akták szerkezetével foglalkozzék, A berlini titkos levéltár mellett létesített levéltár- és történettudományi továbbkutató intézetben 1930 óta tartott Meisner előadásokat e tárgykörből. Ezeket az előadásokat tartalmazza az előttünk fekvő könyv, amely tehát elsősorban nem tudományos elgondolásból fakadt, hanem főleg pedagógiai célzattal telített munka. Elsősorban ki kell emelnünk, hogy M, nem ,,tan"-nak, Lehre-nek, hanem csak ,,ismeret"-nek, Kundénak nevezi az új segédtudományt, s ezzel is kifejezésre juttatja, hogy még nem színtézist, egyetemes érvényű megállapításokat, mintegy elvi tételeket kapunk, hanem részlettanulmányt, a brandenburgi-porosz állami iratok tanulmányozásából leszűrt eredményeket, M, az iratísmeretet három részre osztja s a felosztás az íratok szisztematikus, analitikus és genetikus vizsgálatán alapszik, A szisztematikus részben foglalkozik az íratok stílusával, amely elsősorban a kiállító személy szempontjából osztályozza az aktákat, de evvel párhuzamosan a grammatikai felépítést, a szubjektív és objektív szerkezetet is vizsgálja. Vannak iratok, amelyeket a legmagasabb állami hivatalok — elsősorban az uralkodó, illetve kancelláriája — bocsátanak ki, azután egyenlő rangú hivatalok egymás közötti iratai s végül azok, amelyeket alsóbbrangúak intéztek a felsőbbrangúakhoz. Vannak azonkívül iratok, amelyekből a kiállító hivatal vagy személy rangja nem tűnik ki. Az uralkodók kancelláriai iratai a plurális Majestatis-szal együtt többé-kevésbbé megtartották a középkori oklevél formáit. Az uralkodói resolutiók s decretumok a „Nos" és ,,Ego" között ingadoznak, sőt sokszor egyenesen az objektív formát (elrendeltetik, tudtul adatik stb.) veszik fel, A decretuimok egyébként lehetnek önállóak, dorsualisok (folyamodványokra) és margínálísok (felterjesztésekre). Az uralkodói kéziratok, ha a kancellária