Levéltári Közlemények, 14. (1936)

Levéltári Közlemények, 14. (1936) - IRODALOM - Lakó György: Arhiivinduse käsiraamat I–II. (A levéltárügy kézikönyve) Tartu, 1936. / 273–279. o.

276 IRODALOM milyen legyen a katalóguscédulák alakja, s milyen adatok foglaljanak rajta helyet. A szerző segédkatalógusok, pl. személy- és helynévjegyzék s tárgykatalógus felállítását is ajánlja, részletes útbaigazításokat adva azokhoz. Az első kötet harmadik része — ugyancsak Perandi tollából — a levéltár védelmét tárgyalja: milyen legyen a levéltár épülete, milyenek legyenek a raktárak s bennük az állványok, polcok stb., hogyan helyezzük el az utóbbiakon a levéltári anyagot, hogyan használja a közönség a levéltárat, hogyan javítandó a megrongálódott levéltári anyag, mily szempontokat kell figyelembe venni a helyszűke miatt kiselejtezendő levéltári anyag kiválasztásánál és így tovább. Az ezt követő rövid függelékben Kenkman R. a levéltári kiállítások és kiadványok kérdéseit fejtegeti. Az első kötet a levéltáros feladatait és szakképzettségét tárgyaló fejezettel zárul, melyet Tender A. írt. Rámutat a szerző arra, hogy a levéltáros hivatása közel sem oly könnyű, amilyennek általában tartják, s e mellett nagy felelősség ís hárul reá, mert munkáját igen nehéz ellenőrizni, s így sokszor jelentéktelennek látszó tévedés vagy hanyagság is súlyos következménnyel járhat. Munkája sokoldalú s éppen ezért sokoldalú előképzettséget is kíván. Míg az első kötet a levéltárügy általánosabb kérdéseivel, a második kötet elsősorban az észt levéltári állapotokkal foglalkozik. Az előbbi sokoldalúsága ellenére is csak négy munkatárs műve, a második kötetben már 11 munkatárs szerepel. Ezt a kötetet is történeti áttekintés nyitja meg, mely azonbanmost már csupán az észt levéltárügy fejlődését mutatja be. írója az első kötet történeti fejezetének szerzője: Liiv Otto. Rámutat mindenekelőtt arra, hogy az észteket érdeklő levéltári anyag korántsincs mind Észtországban, mert az ország a történelem folyamán véres harcok után többször került más-más (előbb dán, majd a svéd, német, lengyel, végül pedig az orosz) uralom alá, amiből következik, hogy ez országok levéltáraiban sok az észt vonatkozása is. Figyelmet érdemel még az az anyag is, mely az osztrák, lett és finn levéltárakban fekszik. A legrégibb levéltárak Észtországban a német lovagrend uralmának idejére mennek vissza s székesegyházakkal, vártemplomokkat és kolostorokkal kapcsolatban alakultak ki. Jelentékeny fejlődést az észt levéltárügy a XVII. századbanért el, ami jórészt az Oxenstierna svéd kancellár alapította svéd birodalmi levéltár hatásának tulajdonítható. Ekkor kezdték a levéltárak anyagát gyűjteni s gondosan őrizni, tapasztalva, hogy mily károk származtak abból, hogy a svéd uralmat megelőző és követő időkben sok fontos levéltári anyag elpusztult, külföldre vetődött vagy magánkézbe jutott. Egyes levéltárakban meghatározott rendet léptettek életbe s anyagukról jegyzékeket készíttettek (pl a tartui vá-