Levéltári Közlemények, 14. (1936)

Levéltári Közlemények, 14. (1936) - IRODALOM - Lakó György: Arhiivinduse käsiraamat I–II. (A levéltárügy kézikönyve) Tartu, 1936. / 273–279. o.

IRODALOM 277 TOSÍ levéltáréról). Az egyházi levéltárak is a XVL század végétől kezdve tesznek jelentős haladást, mert ettől kezdve fordítanak nagyobb gondot anyakönyvek vezetésére és azok megőrzésére, A fellendülés azonban nem volt tartási. Észtországnak orosz uralom alá jutása (1710) után a svéd levéltárak részéről érezhető kedvező hatás megszűnt, s részben a hivatalnokok hanyagsága és a szakértelem hiánya miatt is — a sokszor pincékben és vártornyokban elhelyezett levéltárak anyagából sok érték ment veszendőbe. Hogy az orosz kormányzati köröknek mennyire nem volt érzékük a levéltárak értéke iránt 9 hogy általában az orosz levéltári állapotok mennyire elhanyagoltak voltak, mutatja az a körülmény is, hogy az orosz uralom idején a balti országokban egyetlen állami levéltár sem működött. A lovagrendek és a városok érdeme, hogy az anyag gyűjtése még ez időben is folytatódott, A talliní városi levéltárat már 1883-tól tudományosan rendezett intézménynek mondhatjuk, s a múlt század vécétől kezdve külön hivatalnokai vannak már a tartuí és pärnui városi levéltáraknak is. Jótékony hatást gyakorolt a levéltárügyre az ez időben keletkező irodalmi és történelmi társulatok működése is. Pl. az Opetatud Eesti Selts (Észt Tudományos Társaság, alapíttatott 1838-ban) feladatául tűzte ki az észtországi levéltárakban található történeti forrásanyag rendszeres regisztrálását is. Hasonló gyümölcsöző munkásságot fejtett ki Tallínban az Estländische Literarische Gesellschaft. Mindkét társaság német körök kezében volt, észt részről az Eesti Kirjameeste Selts (= Észt írók Társasága), majd pedig az Eesti Ülíöpileste Selts (= Észt Egyetemi hallgatók Társasága) fejtett ki a fentebbi egyesületekkel egycélú munkásságot. Az észt művelődéstörténeti anyag céltudatosabb gyűjtése azonban csak az Eesti Rahva Muuseum (= Észt Nemzeti Múzeum) és az Eesti Kirjanduse Selts (= Észt Irodalmi Társaság) megalapításával kezdődött meg. De ezek működésének eredményét hamarosan lerontották azok az állapotok, melyek a világháború kitörésével álltak be. Már 1915-ben megkezdődött az észtországi levéltárak anyagának — s általában mindenféle értéknek — Oroszországba és Szibériába szállítása, s ennek visszaszerzése máig is sok gondot okoz az illetékes köröknek, Ehhez járult több levéltár teljes elpusztítása — részben már a világháború, részben pedig az 1917-ben kitört forradalom idején. Az önálló Észtország megalakulásakor az első nehézség az volt, nogy nem voltak képzett észt levéltárosok, miként a fiatal állam más területen is érezte a szakemberek hiányát. Külföldről hívtak tehát ilyeneket s így lépett a tartuí egyetem szolgálatába az északi országok történelmének professzoraként ár. Cederberg Raphaeí finn történettudós is. Főkép az ő érdeme, hogy lassanként az észt levéltárügyet is sikerült biztos alapokra helyezni. Már 1920-ban megalakult Cederberg elnökségével az Arhiívi komisjon (= Levéltári Bizottság), mely Tartuban Országos Központi Levéltár (Riígí Keskarhíiv), Tallínban pedig Országos Levéltár (Riigiarchiiv) felállítását kezdeményezte. Űj korszak nyílt meg az észt levéltárügy történetében s e tekintetben nem kevésbbé korhatároló volt az észt levéltári törvény életbeléptelése is 1935-ben. A törvény, melyet a kézikönyv következő fejezetében Uluots Jüri ismertet, megállapítja az észt levéltári szerveket, ezek hivatását, ügyvitelét. Más fejezetek az észt