Levéltári Közlemények, 14. (1936)
Levéltári Közlemények, 14. (1936) - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Rexa Dezső: Pest vármegye 1841. évi levéltári szabályzata / 253–260. o.
254 KISEBB KÖZLEMÉNYEK megye elé került, már a vármegye főjegyzője volt. A tervezet már 1837-ben a közgyűlés elé került, 2 de csak 1841-ben tárgyaltatott le teljes egészében. 3 A jóváhagyott szabályzat X. cikke a jegyzői hivatalról, ezt követőleg a XI. cikk „a levéltárnokról, annak kötelességeiről s a levéltár mi rendben viteléről és tartásáról" szól. A közgyűlés elé vitt tervezetnek a levéltártörténeti szempontból nevezetes cikke a következőképpen hangzik. A köz dolgok folyama szintúgy, mint az egyesek jogainak bátorsága a levéltár jó rendben tartásától fügvén, ez csak úgy eszközöltethetik, ha a levéltárnok a tapasztalás által helyesnek s czélszerűnek bélyegzett rendszeriül el nem távozik s azt minden önkényes változtatás nélkül szigorúan követi. Minek előbocsátása után. a Pest vármegyei levéltár-vitelében eddig tartott s ennekutánna tartandó rend a következőkben iratik le, úgymint: §. 1. Előbocsátván: hogy a Megye előtt fenforgó mindennemű tárgyak, a következő s változatlan rendű 12 czikkek közül, vagy egyik, vagy másik alá tartoznak. I. Közigazgatásiak — Publico-politica. II. Nemességiek — Nobilitaria. III. Vallási alapítványiak — Relig. fundat. IV. Úrbériek — Urbarialia. V. Adóbiztosságiak — Contr. Commis. VL Közbátor ságiak — Criminalia. VII. Szabály-rendeletiek — Normalia. VIII. Ellenmondások s Előintések — Prot., Proem. IX. Törvénykezésiek — Judicialia. X. Közintézményiek — Circularia. XI. Nemesi felkelésiek — Insurectionalia. XII. Árvaszékek — Orphanalia. A levéltárnok, ki rendszerint mindennap 8 óráiul 12-ig s mikor gyűlések vagy törvényszékek tartatnak, azok végeztéig, délután pedig 3 órától 6-ig a levéltárban lenni köteles, az alispány híre s tudta nélkül bár mi kevés időre Pestről el nem távozhat; a gyűlések jegyzőkönyveit kezéhez vévén, azokat folyó számról számra kivonja, vagy is készíti legelőször az úgy nevezett általános időszerinti Lajstromot — elenchus generalis Chro2 U. o. közgy. jkv. 1837. 3102, 3128, 4823 és 6164. sz. 3 U. o. közgy. jkv. 1841. 1113 és 2237. sz.