Levéltári Közlemények, 13. (1934)

Levéltári Közlemények, 13. (1935) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Klein Gáspár: Borsod vármegye levéltára / 73–122. o.

BORSOD VÁRMEGYE LEVÉLTÁRA 93 nem tudják s a levéltárt nem képesek rendbehozni. A bi­zottság június 30-án összeült és megállapította, hogy mivel a levéltár egyik része sem ment a rendetlenségtől, csak teljes átrendezés esetén remélhető, hogy egyes most hiányzó íratok előkerülhetnek és csak teljes újonnan való rendezés által lehet megállapítani, hogy hány s milyen természetű írat veszett el. 68 A beszámoló hibáztatta a másodalispánt és megálla­pította a volt főjegyző felelősségét és mulasztását, A me­gye egyértelmű véleményt terjeszt a helytartótanács elé, egyúttal a rendezéshez s erre a célra egy hozzáértő levél­tárnok alkalmazásához a helytartótanács támogatását kérte. 70 Ezzel határkőhöz érkezünk a levéltár vagy legalább is a levéltárkezelés történetében. A múltban láttuk, hogy a főjegyzőknek s általában a jegyzői hivatalnak nagyfokú elfoglaltsága volt. Ennek a munkakörnek az ellátása tel­jes embert kívánt s a jegyzők nem foglalkozhattak befe­jezett ügyek iratainak a rendezésével és őrzésével. Ha mégis kénytelenek voltak ezen teendőket is ellátni, vagy előbb vagy utóbb, de hibának kellett becsúsznia, amely körülmény meggyőzhette a felsőbb hatóságokat, hogy a két tevékenység egy hivatal keretében nem bonyolítható le. A helytartótanács az évek óta húzódó ügyben végső döntést még nem hozott, csak sürgette a levéltár rende­zését, Mikor leirata megérkezett, Bük Zsigmond már nem volt az élők sorában, de a megye és a volt másodalispán örökösei és jogutódai előtt ott állt a feleletre váró kér­dés, hogy vájjon mi lesz a döntés és a levéltár rendbe­hozásáért anyagi kártérítést tartozik-e valaki fizetni, a mulasztással kapcsolatban pedig felsőbb beavatkozás nem történik-e? A helytartótanács az új levéltárrendezés meg­indítása előtt a rendezési módra és a levéltár tűzbizton­ságára vonatkozólag újabb bizottsági jelentést kért. Ezt a bízottságot 1785, március 4-én küldte ki a megye. 71 68 Pol. Mand. Mat. I. fasc I. 28. 69 Pol. Mand. Mat. XII, fasc. I- 771. 70 Polg, Mand, Mat. 1, fasc, I. 29. 71 In reliquo, cum ante definíendam conducendi regestrationís mercedem norma reductíonis praescribí, situs, ac status archiví cog­noscí, adminícula item quae praesunt cum quantitate et disordine actorum effirmandoque reductíonis systemate combinari oporteat hís­que demum praehabitís, de mercede condigne judicari possít, in­terea etiam donec de idoneo subjecto provisum fuerít in negotío ar-

Next

/
Thumbnails
Contents