Levéltári Közlemények, 13. (1934)

Levéltári Közlemények, 13. (1935) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Komoróczy György: Kretschmayr, Heinrich: Die österreichische Zentralverwaltung. II. Abt. 3. Bd. (Veröffentlichungen der Kommission für neuere Geschichte Österreichs) Wien, 1934. / 275–277. o.

276 ISMERTETÉSEK nütt elénk állítja a kedvezőtlen vélemények sokaságát is,. ha ugyan az anyag feltalálható volt, mert erre a korra, vonatkozólag sok irat elpusztult az 1927. évi lázadás alkalmával felgyújtott igazságügyi palotában. A kiadvány húsz évet ölel fel, Mária Terézia uralkodásának utolsó húsz évét, amely idő a külpolitikai stagnálás következtében éppen alkalmas volt belső reformok végrehajtására. A könyvben kiadott akták nagy száma a legjobban bizonyítja a mozgalmasságot, a reformok felé hajló szándékot s W.-nek éppen az a nagy érdeme, hogy az iratok kiválasztásánál nem járt el egyoldalúan, bár az iratok kiadásán túlmena szövegmagyar ázásnál kinyilvánított felfogása nem volt mentes minden befolyástól, amint a kor történetének jeles magyar művelője, dr. Ember Győző, a Századok 1935, évfolyamának 216—220. lapjain írt bírálatában részletesen is kifejtette. Az 1760-as szervezet nem sokáig tudott az adott formában fennmaradni, már öt év múlva szükségessé vált a változtatás. Ennek — mint az az iratokból világosan kiderül, — Kaunitz volt az előidézője, bár saját régebbi elgondolásait kellett módosítania. Rajta kívül Zínzendorf és Hatzfeld vettek ki nagyobb részt a munkából. A változáskövetkeztében közös vezetés alá került a pénzügyigazgatás két legfőbb szerve: a Hofkammer és a MinísterialBanco-Deputation; ennek iratanyagát egészen 1771-gyei bezárólag mutatja be a szerző. Nem olvadt azonban az új központi szervbe az ú. n, Rechenkammer ,amelynek története egészen 1773—74-ig, vagyis a Kamarával való összeolvadásig, lesz ismertté a kiadványból. A számvevőkamara önállóságának a megmaradása arra mutat, hogy a hatvanas években a pénzügyigazgatást még teljesen egységessé nem lehetett tenni. De ettől függetlenül növekedett az udvari kamara hatásköre, mert a kancelláriától alája került a rendi adóügy. A kereskedelempolitika útjainak az irányítása, de a kereskedelmi élet aprólékos ügyeinek az intézése is a kancellária hatáskörébe utaltatott. 1773-ban ismét lényeges változás állott elő: az udvari kamara végre magába olvasztotta a számadókamarát, ezáltal teljesen központosítva a pénzügyigazgatás minden ágát. így lett az udvari kamara a kezdődő modern államkormányzat legfontosabb szervévé, majd amiatt, hogy a magyar országgyűlések szemléletében éppen az adópolitikában jutott legmeggyőzőbben kifejezésre a magyar nemzet ellen irányuló kormányzati rendszer, vált a kamara a magyar-