Levéltári Közlemények, 11. (1933)
Levéltári Közlemények, 11. (1933) 3–4. - Kisebb közlemények - Dr. Varga Endre: A gazdasági levéltárak Franciaországban
KISEBB KÖZLEMÉNYEK 2S9 egy amerikai méretű magán gazdasági levéltár jött létre, mely idővel, remélhetőleg, az USA legnagyobb ipari, kereskedelmi stb. vállalatainak levéltárait magában fogja egyesíteni, felbecsülhetetlen értékű forrásául Amerika legújabb történetének. A fenti felsorolásból nem véletlenül maradt ki Franciaország neve. Bármily gyorsan s mozgékonyan reagál is általában a gall szellem a tudományos élet különböző jelenségeire, a modern gazdasági levéltárak ügyében Franciaországon eddig kevesebb történt, mint a szomszédos államokban. A francia faji karakter egyéb vonásai: individualizmus, mely a saját érdekével szemben a köz szempontjaira nem sok tekintettel van, a tulajdonhoz való túlzott ragaszkodás, a bizalmatlanság s ennek következménye: a fokozott biztonság vágya, a szinte a fukarsággal határos takarékosság, meglehetősen érzéketlenné teszik a francia vállalkozókat az érintett mozgalommal szemben. A franciaországi gyárak, bányák, bankok és kereskedőházak — olvassuk állandóan a panaszokat -— nem fordítanak elég gondot s nem hajlandók áldozni régi üzemi irataik megőrzésére, levéltárszerű kezelésére, ha azokra többé gyakorlati szükségük nincsen, viszont a közlevéltáraknak sem hajlandók azokat átengedni, sőt levéltáraik a gazdaságtörténeti kutatás előtt akkor is zárva maradnak, ha véletlenül a legpéldásabb állapotban tartatnak is fenn. A mi kereskedelmi-, bank- és ipari vállalataink vezetői — írja franciás szellemességgel (ós felületességgel) Lucien Febvre, akiről alább bővebben szólunk — ha éppen megőrzik s rendeztetik is levéltáraikat, azokat „irigyebben, féltékenyebben Őrzik, mint Kék-Szakáll a feleségeit". Ezzel a levéltárak ügye iránti közömbösséggel s az üzleti titok túlhajtott védelméből eredő bizalmatlansággal szemben, természetesen, Franciaországban is vannak, akik a gazdasági levéltárak tekintetében a fent ismertetett (külföldi) célkitűzéseket követik, így az a jól szerkesztett, eleven folyóirat is, mely „Annales d'Histoire Économique et Sociale" néven 1929-ben Parisban megindult. E folyóirat „Enquétes" cím alatt állandó rovatot nyitott az aktuális problémák számára s ennek keretében csaknem minden számban közöl valamilyen cikket, mely közelebbről vagy távolabbról a magán gazdasági levéltárakra vonatkozik. Az „Enquétes" cikkei — úgy látszik —• szisztematikus elgondolás szebirtokában, akár valamely hatósági levéltárban való megőrzése, 1. Pleidell Ambrus dr.: Gazdasági Levéltárak. Levéltári Közlemények, VIII. (1930.), 182-9. 1.