Levéltári Közlemények, 11. (1933)

Levéltári Közlemények, 11. (1933) 3–4. - Értekezések - Dr. Kapossy János: Magyarországi ötvösök a XVIII-XIX. században

250 KAPOSSY JÁNOS mesterek közül a mester jegyekkel és emlékanyaggal való egybevetés válogathatja majd ki az igazi művészegyéniségeket épp úgy, mint a szerényebb műiparosokat s a további kutatás rostálhatja ki azokat, akik nem tekinthetők már régi, céhbeli ötvösmestereknek, hanem inkább az „aranyműves és ékszerész" mai fogalmához közelebb álló kereskedőknek. Ezeken túlmenőleg már maga a puszta egybeállítás is új és sokoldalú adatokat szolgáltat újabb hazai ötvösségünk történetéhez. Azonos családnevek egymás mellé sorozásából egész ötvösdinasztiák bontakoznak ki — aminők a Freizeisenek Körmöcbányán, a Szakmáryak Késmárkon, a nemes Marjalakyak Debrecenben •— amelyekben a műhely és mesterség évszázadon keresztül apáról fiúra, unokára száll. Eddig is ismert, nagy ötvösművészeti központjaink mellé, aminők a szepesi és bányavárosok, avagy Kassa, Pozsony és Nagyszombat, — ha nem is olyan népes céhekkel s oly gazdag műgyakorlattal — újabbak sorakoznak, így elsősorban a török uralom után újjáéledő Buda jórészt idegenből jött mesterekkel, avagy Szatmárnémeti, szinte kizárólag régi, jóhangzású magyar nevekkel, Debrecen, Sopron, Trencsén és Komárom s nem kis meglepetésül Újvidék, mint a görögkeleti szerb ötvösség egyik legfőbb, legnépesebb gócpontja. Figyelemmel kísérhetők a tanulóévek és vándorlás útjai már az országon belül ; előttünk áll, mint bocsátanak ki jelentősebb központok egész rajokat messzibb vidékekre s mint származnak el egyazon család tagjai az ősi műhelyből más városokba. A XVIII. század elején élt Debreczeni András kassai műhelyében töltött tanulóévek után Kecskéméthi András Somlyóra, Trócsányi Ferenc Tokajba, Gyarmatin János Sárospatakra származott. Ugyanez a Gyarmathi János győri és debreceni tanulóévek után került Debreczeni András kassai műhelyébe. A mármarosszigeti mesterek, Balogh József is, Eötves László is „nemes Erdély országba" járnak tanuló- és legényévekre, a nagyobb központok közötti kicserélődés meg éppen gyakori. A XVIII. század folyamán szinte kizárólag Késmárkon dolgozó Szakmáryak közül a. XIX. század első évtizedeiben már Eperjesen, Lőcsén és Kassán is találunk egy-egy odaszármazott mestert. A külföldi bevándorlás, amely a török utáni felszabadulás nyomában jár, alig ér el a régi, nagy ötvösközpontokba ; inkább csak a nyugati országrészeken, különösen pedig Pest-Budán jelentkezik s bár az egész másfél századon