Levéltári Közlemények, 11. (1933)

Levéltári Közlemények, 11. (1933) 3–4. - Értekezések - Dr. Kapossy János: Magyarországi ötvösök a XVIII-XIX. században

MAGYARORSZÁGI ÖTVÖSÖK A XVIII—XIX. SZÁZADBAN. Az újabbkori magyar ötvösművészet története egészében is, részletproblémáiban is meglehetősen homályos és elhanyagolt területe még a kutatásnak. Nemcsak az emlékanyag legnagyobb része vár rendszeres feltárásra, de az írott források napfényre hozatalában és kiaknázásában is sok a tennivaló; emlékeknek írott kútfőkre támaszkodó pontos meghatározásában meg éppen a kezdetek kezdetén tartunk. A XVIII. század folyamáról, főként annak első harmadából ismerős ugyan egy csomó mesternév — jórészt alkotások nélkül ; a XIX. századból már csak rendszertelen és elszórt adatok szólnak mintegy száz mesterről, akiknek művei megint csak igen kis töredékben ismeretesek. Másfél évszázad műgyakorlatából alig 4—5 mester magaslik ki, aminő Szilassy János, Libay Sámuel, Szentpétery József s még néhány, kiknek ismert alkotásaiból immár művészi egyénisége is világosan körvonalazható, történeti helye és jelentősége is lemérhető. A többi ismeretlent egyben elhanyagolható mennyiségnek is véve, műtörténetünk mindjárt készen is volt a — mindenesetre kényelmes — szintetikus ítélettel, amely ,,az egykor virágzó magyar ötvösség végzetes el hanyatlásáról" szólt, nem ügyelve még arra sem, hogy az új műformákban esetleg megváltozott életformák új igényeinek megnyilatkozását ismerje fel s értékelje. Múzeumi gyakorlat, műgyűjtés és műkereskedelem pedig továbbra is tanácstalanul állt szinte minden újabb ötvösművészeti tárgy előtt s biztos emlékmeghatározás helyett legfeljebb hozzávetésekkel volt kénytelen beérni, amelyek nem egyszer még laikusoknak sem váltak volna dicséretére. Pedig ma még ismeretlenül lappangó emlékanyag éppen a XVIII—

XIX. századi termésből várható múzeumi és magángyüjtés számára csakúgy, mint a tudományos megismerés elmélyítésére. Középkori és renaissance ötvösségünk s a XVII. századi korai barokk emlékeit megelőző generációk