Levéltári Közlemények, 10. (1932)

Levéltári Közlemények, 10. (1932) 1–2. - VEGYES KÖZLEMÉNYEK - Szilágyi Loránd: Írásbeli supplicatiók a középkori magyar administratióban / 157–176. o.

VEGYES KÖZLEMÉNYEK 167 terjedésével szokásba jött az aláírás is (1525: „Regie maiéstatis servitor perpetuus Franciscus Doczy"),

51 amely szokás az új korban is megmaradt. A királyhoz folyamodó „országlakók" rendszerint valamely kegynyilvánító (mint a pápai udvarban mondták „de gratia") intézkedést kértek a királytól. A királyi kegy legfontosabb nyilvánulása a birtokadomány volt (ami a nemességnek is alapja). „Mert a királyi felség (Magyarország szent koronájának ... joghatóságánál fogva) bármely elhaltnak, akinek magva szakad, vagyis aki örökösök hátrahagyása nélkül múlik ki, minden birtok joga fölött mindenkor teljes hatalommal szabadon (amint akarja) rendelkezhetik, tudniillik: fentarthatja magának, vagy eladományozhatja, vagy ideiglenesen átruházhatja annak részére, akinek inkább akarja." „És hogy az istentelen embereknek elkövetett gonoszsága büntetlenül ne maradjon ... a mi eleink ... országos végzeménnyel elhatározták és megállapították, hogy nemcsak valamely magvaszakadtnak (amint előadtam), hanem azoknak birtokjoga is (még életükben) Magyarország szent koronájára háramoljanak s következéskép adományozás alá kerüljenek, akik konokul az ország alkotmánya ellen támadnak ós ezáltal a királyi felség méltóságát megvetik, és másokat a törvényes igazságon kívül önkényből és vakmerően háborgatnak .. "

62 Ennek megfelelően azoknak, akik valamely birtokért folyamodtak, kérvényükbe be kellett írni, hogy az illető birtok milyen úton került királyi eladományozás alá. (Várdai Aladár kérvényconceptusában: „ ... ac portiones possessionarias tales, que condam Michaeli Polch prefuerunt, sed per defectum seminis ad vestram serenitatem devolute perhibentur ...") Azokat, akik igaztalanul kértek föl fekvő jószágokat, szigorúan büntették.

53 51 Ugvanott. 52 Tripartitum. Pars I. Titulus 13. §, 4—5. Továbbá Tit. 22. Természetesen a középkor primitív viszonyai között, amikor sem telekkönyv, sem hasonló intézmény nem volt, sokszor előfordult, hogy olyan birtokokat, melyeknek „per defectum seminis" vagy „per notam infidelitatis" a koronára kellett volna szállniok, csalárd módon mások elfoglaltak. Ha az ilyen kiderül, a királynak joga volt a birtokhoz. Ez a jog, melyet „ius regium"-nak neveztek, csak száz év múlva évült el. Az ilyen birtokot tehát 100 évig fel lehetett kérni „iure regio" V. ö. Tripartitum. Pars I. Tit. 23—24. 53 Tripartitum. Pars I. Titulus 25.: „Quod impetratores bonorum iniuste, nomine iuris regii, in estimatione eorundem bonorum perennali,