Levéltári Közlemények, 10. (1932)

Levéltári Közlemények, 10. (1932) 1–2. - ISMERTETÉSEK - Dőry Ferenc: XV. századi pápák oklevelei. I. k. V. Márton pápa (1417–1431). Kiadja Lukcsics Pál. (OLaszországi magyar oklevéltár, I.) Budapest, 1931. / 140–145. o.

ISMERTETÉSEK 141 megindított, mint ismeretes, az anyagi eszközök kimerülése folytán már néhány évvel később, a nyolcadik kötettel megakadt. Br. Hornig Károly, bíboros veszprémi püspök mintegy folytatásul kiadta ugyan még négy hasonló kötetben saját egyházmegyéjének középkori, római okleveleit, sőt később, 1909-ben Fraknói Vilmos támogatásával a Vatikáni Magyar Okirattár is még egy kötettel gyarapodott (Veress E.: Erdélyországi pápai követek jelentései VIII. Kelemen idejéből) ; ezzel azonban ez a kiadványsorozat végleg le is zárult. Hogy a vatikáni levéltárban a kutatás mindamellett nem szűnt meg teljesen, az szintén a nagyérdemű Fraknói áldozatkészségének köszönhető. Az ő általa létesített Római Magyar Történeti Intézetbe időnkint kiküldött történetkutatók még a világháború előtt jelentékeny anyagot másoltak le vagy kivonatoltak; de ebből, kisebb elszórt közléseket nem számítva, csak Bossányi Árpád adott ki két kötetet az 1342—• 1394. évekbeli Regesta Supplicationumhól (1916—1918); a többi — anyagi eszközök hiánya folytán — mint az említett intézet letétje, a Magyar Tudományos Akadémiában kéziratban fekszik. Nagyobb baj ennél az, hogy — mint a munkában annak idején résztvevőktől értesültünk — a vatikáni levéltár átkutatása nem történt kimerítő pontossággal és rendszerességgel. A gyűjtés teljességében — mint arról a jelen kötet anyagának összeállításánál Lukcsics is meggyőződött — nem lehet megbízni. A magyar történetkutatásnak tehát, ha igazán komoly munkát akar végezni, a Fraknói vezetése alatt átnézett nagy levéltári anyagot, mely időközben előkerült újabb kötetekkel bővült is, kezdettől fogva újra és pedig rendszeresen át kellene nézni s a meglevő másolatokkal és regesztákkal összehasonlítani. Ennek a munkának a programmját megállapítani és következetesen végrehajtani volna, nézetünk szerint, a most már állami támogatással új életre hívott Római Magyar Történeti Intézet legelső feladata. Úgy látszik azonban, hogy az intézőkörök a rendszeres felülvizsgálat helyett kiszakított feladatokat tűznek az intézetbe kiküldött kutatók elé, akik így saját személyükre nézve hálásabb megbízatáshoz jutnak ugyan, mintha erejüket és idejüket az elődök munkájának felülvizsgálatában őrölnék fel, a magyar történetírás azonban ily módon, sajnos, továbbra is nélkülözni fogja a vatikáni' levéltár magyar vonatkozású anyagának kataszterét. Dr. Lukcsics Pál is így kapta —• Bossányi munkájának folytatásaként — a megbízást V. Márton, IV. Jenő és