Levéltári Közlemények, 9. (1931)

Levéltári Közlemények, 9. (1931) 3–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Herzog József: A magyar kamarai levéltár története III. : a levéltár kialakulása / 226–283. o.

234 ^ DR. HERZOG JÓZSEF Az 1766 november 12-én kiadott királyi rendelet tehát nemcsak annyiban nevezetes a kamarai levéltár történetében, hogy általa a lajstromozás mintaszerű szabályozást nyert, hanem még inkább azért, hogy a szervező utasításnak rendezési tervét, ha nem is kifejezetten, de ellentétes intézkedései által hallgatólagosan hatályon kívül helyezte és ezzel csökkentette azt a veszedelmet, amely a tervből kifolyólag a kamara irattárában szervesen fejlődött iratsorozatokat megbontással fenyegette. Mindezeken felül Scultethy lemondásának még egy következménye volt, amely szintén kedvezett a levéltárban folyó munka előhaladásának. A lemondásával megüresedett allevéltárnoki állás betöltését Szendrey igazgató, Grassalkovich elnök és a kamara tanácsa ebben az időben feleslegesnek tartotta, mivel egyrészt az allevéltárnok az igazgatót nem helyettesítette, hiszen az utóbbi távollétében a levéltár kulcsai nem az allevéltárnok, hanem régebben, Cotthman tanácsos, újabban pedig az elnök vagy ennek helyettese őrizetében voltak, másrészt pedig az allevéltárnok feladatának teljesítése, amelyet az újabb királyi rendeletek a lappangó királyi jogok felkutatásában jelöltek meg, csak a lajstromozási munka befejezése után volt a siker reményével megkezdhető. E felfogáshoz hozzájárult még az a körülmény is, hogy Kapuváry József kincstári ügyész, az egyetlen, akit a levéltár igazgatója és a kamara elnöke alkalmasnak talált az allevéltárnokság betöltésére, ezt az állást nem fogadta el. Az allevéltárnoki állásra különben tizennégyen pályáztak. Az elnök, a jelentkezőket nem ismervén, véleményt sem nyilvánított róluk, a levéltár igazgatója pedig a pályázók közül senkit sem tartott alkalmasnak az allevéltarnoksagra, noha közöttük egy ügyvéd és egy városi ügyész is volt. A kamara tanácsa tehát levéltári igazgatójának indítványára és elnökének véleményével egybehangzóan azt az alkalmat, amelyet az allevéltárnoki állás betöltéséről szóló véleményadást sürgető királyi leiratok nyújtottak, arra használta fel, hogy a már egy évvel korábban érezhetővé vált bajon, a levéltári személyzet elégtelenségén segítsen. Azt javasolta a királynőnek, hogy az allevéltárnoki állás egyelőre betöltetlenül hagyassák, az addigi három lajstromozói állás ötre, az addigi három kancellistai és egy akcesszistai állás pedig hatra, illetőleg kettőre szaporíttassék. Ez az előterjesztés e nagymértékű személyzetszaporításon kívül egy, a levéltári személyzet képesítésére vonatkozó fontos javas-