Levéltári Közlemények, 9. (1931)

Levéltári Közlemények, 9. (1931) 3–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Szabó István: A magyar levéltárvédelem kérdése / 151–225. o.

A MAGYAR LEVÉLTÁRVÉDELEM KÉRDÉSE 177 a múlt század óta fejlődött ki túlzott méretekben, az ügymenet csak évente is hatalmas tömegeket zúdít az irattárakba. A vármegyei levéltáraknak az irattár anyagát az Ügyviteli Szabályzat 200. §-a alapján megállapított korhatárig s ehhez évenként egy-egy év anyagát rendszeresen át kellene venniök, e rendelkezés azonban a legtöbb helyen a levéltári helyiségek tömöttsége miatt nem hajtható végre s minthogy viszont az irattárba is újabb és újabb anyag ömlik be, vármegyéknél és városoknál rendszerint végül is egyaránt úgy segítenek, hogy a kiszorított irattömeget a pincében vagy a padláson raktározzák el. Sőt az is előfordul, hogy a levéltárt már meglevő helyiségeitől is megfosztják a terjeszkedő vagy új hivatalok elhelyezése céljából, a levéltári anyag kitelepítése árán. Különösen a forradalom és az oláh megszállás idejében történtek ilyen kitelepítések s ez esetekben maga a hevenyészett és erőszakos költöztetés is már romboló hatású volt. A férőhely hiánya sok bajnak válik kútforrásává. E sorok írója a közelmúltban öt törvényhatóság levéltárában fordult meg. Az öt közül négy levéltár anyagának kisebb-nagyobb része pincékben van lerakva, az ötödiknél pedig az irattári anyag egy része került oda. A levéltári anyagnak pincékbe való leraktározása semmiesetre sem a megfelelő megoldás, mégis kényszerhelyzetben — legalább ideig-óráig — tűrhető lehet, ha a pince száraz, világos és szellőztethető. A szóbanforgó helyeken ezek az enyhítő körülmények azonban nem forogtak fenn, jóllehet az anyag ilyképeni elhelyezése egyelőre megváltózhatatlannak látszik. Az egyik alföldi törvényhatósági levéltár különösen lesújtó hatást tesz a szemlélőre. A levéltár anyaga itt csaknem teljesen a székház nedves betonozott pincéjében összezsúfolva fekszik. Az állványok alsóbb fiókjaiban a bőrkötésű jegyző- és segédkönyvek kötését már vastagon fedi a penész. Az iratok papírja nyirkos, szétmálló. Állandó szellőztetésről nem lehet szó, mert az utcára nyíló pinceablakok sodronyhálóval nincsenek fedve s így a levéltárnok joggal tarthat attól, hogy valami gondatlanul eldobott gyufaszál behull a nyitott ablakon s ha véletlenül mégis szárazabb papírra esik, tűzvészt idéz elő. Az iratok rendje, mely már a pincébe történt bezsúfoláskor megbomlott, folyton tovább bomlik. A helyiség ugyanis szűk s az iratok nehezen hozzáférhető nagy mélységű faállványokon valósággal össze vannak préselve. Az iratoknak a fiókok alján fekvő csomókból való kiemelése természetesen így igen fáradságos, sokkal inkább azonban visszahelyezése. A következmény az, hogy a pince