Levéltári Közlemények, 9. (1931)

Levéltári Közlemények, 9. (1931) 1–2. - ISMERTETÉSEK - Szabó István: Lukcsics Pál: A zichi és vásonkeői gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára. XII. köt. (Az I–XI. kötet pótkötete.) Budapest, 1931. / 137–141. o.

ISMERTETÉSEK 137 Dr. Lukcsics Pál: A zichi és vásonkeői gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára, XII. kötet. (Az I—

XI. kötet pótkötete.) Budapest, 1931. 8°, XXVIII + 462. A gróf Zichy-család levéltárára a Magyar Történelmi Társulat 1869. évi hontmegyei vidéki gyűlése hívta fel a történetírók figyelmét, A Társulat futólagos szemlét tartó kiküldöttei előtt nagy tömegű és értékű forrásanyag tárult itt fel, mely mindenképen méltó volt arra, hogy, napvilágra hozva, a magyar családi oklevéltárak sorát megnyissa, A közzététel anyagi terheit vállaló grófi család s a munkálat tudományos szervezését szerkesztő bizottsága által végző Társulat szerencsés együttműködésének gyümölcseként az első kötet már 1871-ben meg is jelent s ezt egymásután követték a többiek. Az így 1917-ig kiadott 11 kötetben nemcsak az első, de a máig is legterjedelmesebb magyar családi oklevéltár áll rendelkezésünkre. A benne közkinccsé tett hatalmas középkori okleveles anyag már a századvégi monografikus és szintetikus feldolgozásokban jelentékeny szerephez jutott s történetírásunknak azóta is kiapadhatatlanul tápláló forrása. Lukcsics Pál, a család zsélyi levéltárában három nyári vakációján át folytatott gyűjtési munkájának eredményeként, most kiadta az oklevéltár XII. kötetét, mely voltaképen az I—

XI. kötetek pótkötete s azokat az okleveleket, missiliseket és egyéb iratokat foglalja magában, melyek —- az előző kötetek szerkesztőinek megítéléséből vagy pedig figyelmüket elkerülve — a sorozatból kimaradtak. A kötet 5 drb árpádkori, 51 drb XIV. s 216 drb XV. századi (Mátyás király haláláig) oklevelet és iratot tartalmaz s ezek mellett a függelékben a kisvárdai uradalom 1521. évi urbáriumát s Várdai Ferenc erdélyi püspökségének 1515—1524. évekből származó számadásait adta közre a szerző. A kötet átlapozásakor mindjárt szembetűnik, hogy anyaga az előző kötetekével nemcsak származási, hanem — éppen ennek folytán — tartalmi összefüggésben is van. Az oklevelek jó része ugyanis vagy egyenesen kapcsolódik az előző kötetekből már ismert ügyek folyamatába, vagy ilyen kapcsolat nélkül is ugyanazon családok, személyek, jószágok, mozgalmak történetéhez nyújt egy-egy újabb adatot. Sajnálnunk kell mégis, hogy a levéltár kérdéses időbeli forrásanyaga e hézagot pótló kötettel sem tekinthető teljesen közreadottnak. A szerző ugyanis azokat a középkori okleveleket, melyek „újabbkori" (?) átiratokban maradtak fenn, nem közölte, egy