Levéltári Közlemények, 9. (1931)

Levéltári Közlemények, 9. (1931) 1–2. - ISMERTETÉSEK - Dőry Ferenc: A Pécz nemzetség Apponyi ágának az Apponyi grófok családi levéltárában őrizett oklevelei. II/1. 1527–1564 július. Budapest, 1930. / 135–136. o.

136 ISMERTETÉSEK még a legkedvezőbb gazdasági helyzet mellett is lehetetlenségbe ütköznék. Világosan mutatja ezt az Anjoukori Okmánytár VII. kötete, mely, habár a szerkesztő csak a budapesti anyagra szorítkozott, 41 íven mindössze öt negyedévet bírt 1358—1359-ből felölelni. A későbbi években a helyzet még súlyosbodik, úgyhogy az eddigi minta szerint az Anjoukori Okmánytár befejezését sem remélhetjük, nem is szólva a későbbi korok okleveleiről. Történetírásunk pedig nagyon sínyli az ilyen összefoglaló oklevéltárak hiányát, mert csak keveseknek jut az a szerencse, hogy az összes levéltárakat végigkutathassák. Válogatott oklevelek kiadása pedig, ha magukban véve még oly érdekesek is, a komoly kutatókat nem elégítheti ki. Ezért kellene megindítani, az Anjoukori Okmánytár folytatásául — természetesen az előző kötetekből kimaradt oklevelek pótlása mellett •— a hozzáférhető magyarországi okleveles anyagnak bő regesztákban, vagy ha az oklevél fontossága indokolja, kivonatokban való publikációját. Igaz ugyan, hogy sokszor a legjobb regeszta, sőt kivonat sem pótolhatja a teljes szöveget; pl. az oklevél hitelességének belső kriterumai, mint a stílus, formulák, címek, dignitáriusok névsora stb., a kivonatos közlésből nem vehetők ki, s az ilyen regesztakötetek oklevéltáni célra is kevéssé használhatók. Ezeknek a szempontoknak azonban felette áll az általános történelmi érdek, mely a levéltárak anyagának mennél nagyobb mértékben való közzétételét sürgeti; s a jelzett hiányon különben is részben lehet segíteni azzal, ha az oklevélkiadó, amint kötelessége is, a regeszta készítésekor az oklevelet szigorú kritika alá veszi. A diplomatikusok pedig a szövegközléssel rendszerint amúgy sem érhetik be, hanem az oklevél külsőségeinek vizsgálata céljából autopsiára van szükségük. Viszont szükségtelen bővebben bizonyítani, hogy okleveleinknek regesztaszeríí katasztere a diplomatikus oknak is kitűnő szolgálatot tenne. Visszatérve az Apponyi-Oklevéltárhoz, a mostani félkötet közlési mód tekintetében az I. kötethez alkalmazkodik. A szövegben, mint az eredeti oklevél megtekintése nélkül is megállapítható, elég gyakoriak ugyan az olvasási hibák, ezek azonban értelmi zavart nem okoznak; a regeszták sokszor szűkszavúak, nem is mindig szabatosak. Ezeket a fogyatkozásokat természetesen nem mai, hanem huszonöt év előtti szemmel kell mérlegelni. DR. DÖRY FERENC.