Levéltári Közlemények, 9. (1931)

Levéltári Közlemények, 9. (1931) 3–4. - ISMERTETÉSEK - Dőry Ferenc: Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan. (A magyar történettudomány kézikönyve, II. 3.) Bpest, 1930. / 338–340. o.

338 ISMERTETÉSEK latok sikere fölötti királyi elismerő szavak, az uralkodó ós nádor magasztalással teli elbocsátó sorai arról győzik meg a kézirat forgatóját, hogy ebben a fajban minden olyan erény megvan, amely méltán teszi a világ legkiválóbb katonaanyagává. Csak bánni és vezetni kell tudni őt, ami annyira hiányzott a győri csata időpontjában s annyi reményre jogosított a győri csata után! Nem csoda, hogy a felkelők félév alatt tett nagy előhaladása láttára I. Ferenccel hosszas rábeszélés után, szinte kényszerítve lehetett csak a napóleoni békeokmányt aláíratni. Kisfaludy a nemesi felkelés történetét magyar nyelven is megírni óhajtotta. Ez volt a 30-as, 40-es évek folyamán egyik leghőbb vágya. Hiába fordult azonban ezirányban a nádorhoz, majd azután munkái kiadójához, a Heckenastcéghez. A szükséges anyagi feltételeket előteremteni nem tudta. A visszautasításban nagy része volt annak is, hogy túl. őszinte történetet írt; az udvar részéről nem is részesült elismerésben; sőt müvét egyszerűen a titkos levéltárba tették, a költőhöz pedig azt a figyelmeztetést intézték, hogy a történet publikációjától — becsületére való hivatkozással — egyelőre tartózkodnia kell. Az uralkodó részére compendiumként kért és készült németnyelvű történet tehát nem jelenhetett meg részletesebb kidolgozásban magyar nyelven is. DR. ERDÉLYI GYULA. Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan. (A magyar történettudomány kézikönyve. II. 3.) Bpest, 1930. 269 1. XII tábla. A magyar diplomatikai irodalomnak nagy eseménye van: megjelent a magyar oklevéltan összefoglaló kézikönyve. Nagyon vártuk ezt a könyvet, mely régóta érzett tudományos szükségletet elégít ki. A magyar oklevéltan iránt érdeklődőknek ós a levéltárnoki pályára készülőknek mindeddig ugyanis — Schwartner Márton és Perger János rég elavult munkáit egészen figyelmen kívül hagyva — csak Horváth Árpádnak még a 80-as évek elején megjelent „Oklevéltana jegyzetek" című kompendiumát és a néhai Fejérpataky László egyetemi előadásai után készített kéziratos jegyzeteket adhattuk kezükbe s őszintén fájlaltuk, hogy a hazai modern diplomatikának ez a nagyérdemű megalapítója, ki három évtizedes egyetemi tanárkodása alatt egész generációt vezetett be az oklevelek tudiománvába, előadásaiban közölt gazdag ismereteit sohasem foglalta össze rendszeres kézikönyvbe. Ennek okát Fejérpatakynak másirányú elfog-