Levéltári Közlemények, 8. (1930)

Levéltári Közlemények, 8. (1930) 1–2. - ÉRTEKEZÉSEK - Siemienski József: A lengyel állami levéltárak: általános vázlat / 1–29. o.

A LENGYEL ÁLLAMI LEVÉLTÁRAK 13 a levéltárakat. Egyébként a régi lengyel államban a nyilvános könyveket, tehát a bírói könyveket és a metrykákat, mint már említettem, állandóan; használt, „élő" aktáknak tekintették, miért is ezekhez idők folyamán sok jegyzék és tárgymutató készült, s így fölösleges volt hát ezeket újból rendezni. Ehelyett azonban például a XIX. század közepén a kincstári levéltár ó-lengyel csoportját gondosan felosztották majdnem száz alosztályra, amelyek egész sora tárgyi alapon volt felállítva, tekintet nélkül a provenienciára. Ezen kívül tudományos vezetősége még csupán a főlevéltárnak volt. Itt a levéltári munkák egész sorozatát hajtották végre, különösen a legértékesebb állagok keretében. Már 1824-ben megjelent az egész levéltár első leltára, a második (litografálva) 1840-ben, a harmadik, mely az előbbieket és a szaporulat egy részét foglalta magában, 1912-ben és 1917-ben A sok kötetes Zródla Dziejowe (Történelmi Források) jelentékeny részében, a Summaria Matricularium ftegni Poloniae pedig egészben a Főlevéltár igazgatóinak félhivatalos kiadványa volt: az elsőt Pawinski, a másodikat Wierzbowski adta ki. Lehetővé tette ezeket az, hogy az orosz kormány e levéltári állásokra, tekintettel a levéltári anyag kizárólag latin ós lengyel jellegére, lengyeleket nevezett ki, úgy, hogy a Főlevéltár volt Lengyelországban -— személyi összetételét tekintve — az egyedüli oroszok által fenntartott tisztán lengyel intézmény. Az „Elszakított Földek" levéltárait oroszok vezették. Litvániában és a Ruténföldön hosszabb időn át (részben egészen a XVII. század végéig) a bíráskodás nyelve a rutén (nem az orosz) nyelv volt. Főként azért, hogy ezt a körülményt politikailag kihasználják, ezekből az iratokból számos orosz kiadványt készítettek, amelyek célzatosak voltak ugyan kiválasztásukban, célzatosak az átírásban is, de a kritikai szemmel néző történész számára mégis értékesek. A német levéltárnokok főként a lengyel területeken élt németség történetével foglalkoztak. Ezek közül csupán Lekszycki tűnt ki általános jellegű anyag kiadásával, a „Die ältesten grosspolnischen Grodbücher" című kiadvánnyal. Nyomtatott katalógusokat nem adtak ki: semmi okuk sem volt arra, hogy e téren eltérjenek attól az alapelvüktől, hogy az állami levéltárak leltáro zasa a levéltárnak belső, majdnem bizalmas ügyét képezi. Így álltak az ügyek 1918-ban, amikor Lengyelország saját kezelésébe vette a területén lévő levéltárakat.