Levéltári Közlemények, 6. (1928)

Levéltári Közlemények, 6. (1928) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Heeringa, K.: A németalföldi levéltárak / 53–65. o.

62 DR. HEERINGA K. adottnak megvilágítása hiányos volt. Ezzel igazolható a Handleiding tételének igazsága, a kívülálló közönséget azonban nem lehet meggyőzni erről. Amit különben szintén meg lehet érteni; a levéltári látogatók száma, akik a gyűj­teményekben maguk is dolgoznak és akik a katalógusokat használják, sokkal kisebb, mint aaoké, akik megelégesznek azzal is, amiket a levéltárakból közreadnak, aminek követ­keztében többre becsülik a becsületbeli, mint a hivatalos kötelességnek teljesítését. Közben azonban a holland levél­tárosok számos katalógust, melyek a Handleiding elvei szerint készültek, bocsátottak ki. Térjünk azonban vissza a Birodalmi Levéltárhoz. A har­madik rész magában foglalja, ahogy említve volt, a régi Holland tartomány és a mai Délholland tartomány levél­tárait. A köztársaság idején a rendek gyűlése fontosabb határozatokat nem hozhatott, mielőtt a hét tartomány rendjei azokat külön meg nem tárgyalták, ennek következ­tében a kutatót, különösen, ha külföldi, figyelmeztetni kell arra, hogy a tartományi rendek határozatait és az ezeknél befutó aktákat is meg kell tekintenie. Sok esetben e leg­nagyobb tekintélynek örvendő Holland tartomány rendjei­nek levéltárai nyújtanak legbővebb tájékoztatást, minden esetben azonban ez nem bizonyos. A Birodalmi Levéltár imént említett osztályaiban, vala­mint a tartományi levéltárakban találjuk az olyan testületek levéltárait, amelyeknek korábban a bírói teendők ellátása volt a feladata. A Napoleon-féle elnyomás előtt az igazság­szolgáltatás erősen decentralizált volt, azóta az államhata­lom egyik legjelentősebb teendője. Mivel pedig a régi közü­letek idevágó teendőit az állam vette át, ennek megfelelően igényt támasztott az ilyen archívumokra. Ezeknek átvételét már régebben elrendelték, meg is történt, azonban sok nehéz­séggel járt. Kisebb hatóságok, akik könyvelésüket szerény alapon vezették, az idevonatkozó bírói és közigazgatási teendők iratait nem mindenkor kezelték külön, úgyhogy levéltáraik organikus egységben nőttek össze. Ennek követ­keztében nem történhetett meg átvételük itt-ott másként, mint az egyébként oly magasra tartott származási princí­pium sérelmével. A Birodalmi Levéltáron kívül találhatók még Hágában más levéltárak is, teljesen eltekintve a kutatók előtt még elzárt újabb hatósági archívumoktól. A levéltári épület köz­vetlen közelében van a De Nederlandsche Leeuw társaság

Next

/
Thumbnails
Contents