Levéltári Közlemények, 6. (1928)

Levéltári Közlemények, 6. (1928) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Heeringa, K.: A németalföldi levéltárak / 53–65. o.

A NÉMETALFÖLDI LEVÉLTÁRAK 65 gyűjteménye. ]£z a társulat a genealógiával és a heraldiká­val foglalkozik. E családi iratokat, amiket itt őriznek, a Handleiding itt tárgyalt első paragrafusának magyarázata szerint azonban nem lehet tudománytechnikai értelemben levéltáraknak tekinteni. A kormányépületek egyik részében van az „Economisch­historisch archief" egyesület által gyűjtött anyag elhelyezve, amely a kereskedelemre és az iparra vonatkozó könyveknek és iratoknak gyűjteménye, tehát ez sem a tulajdonképeni értelemben vett levéltár. Nem az a vezérkar hadtörténelmi levéltárában levő hadtörténelmi anyag gyűjteménye sem, egyébként ugyancsak Hágában. Ezekkel ellentétben meg­illeti e név az egyházi hatóságok irattárait. Hágában van a Nederlandsch-Hervormde Kerk (németalföldi ref. egyház) zsinati levéltára, 0 melynek néhány óv óta önálló levéltárosa van dr. Lasonder személyében, aki előbb a Birodalmi Levél­tár tisztviselője volt. Működési köre kiterjed a tartományi, klasszisi és községi egyházi szervezetek levéltáraira is, aki az e téren járatlannak sok tekintetben adhat útmutatást. Egyházi levéltárakból merített főleg Miklós Ödön De hou­ding der Nederlanden in de Hongaarsche geloofsvervolgingen (1674—1680), (Németalföld magatartása a magyar vallás­üldözésekkel szemben) című munkája számára. Az egyházi hatóságok a szokásos őrzési díj mellett elhelyezhetnék levél­táraikat a birodalmi levéltárakban, azonban ezt a lehetősé­get nem igen használják fel. Napoleon császár, amiben egyébként csak azt utánozta, ami Franciaországban történt, az egyházi hatóságokat kötelezte keresztelés!, esketési és halotti anyakönyveik be­szolgáltatására, hogy ilyen módon a polgári anyakönyvet bevezethesse. Jóllehet némely anyagot szándékosan vagy hanyagságból visszatartottak, a rendelkezést általánosság­ban végrehajtották. 1919-ben elrendelték ezeknek a keresz­6 A németalföldi ref. egyháznak a köztársaság idején nem volt egyetemes, hanem csak tartományi szervezete. Ez a név is tulajdonképen nagyjában a délhollandi tartomány zsinatjainak levéltárát takarja, mert hiszen a dordrechti zsinat {1618—19) után nem engedtek a holland ren­dek több nemzeti, vagy éppen egyetemes zsinatot tartani. A tartomány politikai tekintélye azonban egyházi téren is irányítólag hatott és a tar­tományok zsinati deputátusai is évenkint egyszer félhivatalos megbeszé­lésre Hágába gyűltek össze. Mivel ennek a tartománynak iratanyagát őrizték meg legjobban s a fentemlített okok is közrejátszottak, az újabb időkben kialakult egyházszervezet központi levéltárának tartja és azóta tényleg az is. A fordító megjegyzése.

Next

/
Thumbnails
Contents