Levéltári Közlemények, 6. (1928)

Levéltári Közlemények, 6. (1928) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Heeringa, K.: A németalföldi levéltárak / 53–65. o.

A NÉMETALFÖLDI LEVÉLTÁRAK 61 konstantinápolyi követjelentések is fontosak — gyakran szárazföldi úton utaztak oda a követek —, amióta azonban a köztársaság a bécsi kormánnyal közelebbi viszonyba került, az itteni holland követnek kedvezőbb alkalma nyílt arra, hogy a dunai országokból híreket kapjon. Az onnan kapott levelek elég fontosaknak látszottak arra, hogy tervbe vegyék 1670—1720 közti bécsi holland követjelentések kiadását.

5 A kiadásukat munkába vették dr. Antal Géza pápai theol. tanár, azóta dunántúli püspök és De Pater J C, dr. Az utóbb említett kiadvány és az előbb említett Bronnen a Rijksgeschiedkundige Publicatien (Birodalomtörténeti Forráskiadványok) sorozatából valók, melynek ügyvitelére 1902-ben egy javaslattevő bizottság (commissie van advies) rendeltetett. Ennek elnöke a Birodalmi Levéltár igazgatója volt és ma is az, a munka nagyobb része azonban a titkáré, akinek címét azonban már jóideje átváltoztatták s így hangzik: a birodalomtörténeti kiadványok irodaigazgatója (directeur van het Bureau voor's Rijksgeschiedkundige Publicatien) . Ezt a tisztséget több éven át dr. Colenbrander H. T. jelenleg leideni egyetemi tanár töltötte be, aki „Németalföld általános történetének 1795—1840 közti emlékei" (Gedenkstukken der algemeene geschiedenis van Nederland van 1795 tot 1840) című, itt megjelent forráskiadványsorozat szerzője, most pedig dr. Japikse N. működik ebben a munkakörben, akit egyébként a németalföldi rendek 1576—1609 között hozott határozatainak kiadásával bíztak meg, melynek kötetei már 1597-ig meg is jelentek. Az előbb említett kiadványban sok anyag van közzétéve külföldi levéltárakból is, szintúgy az utóbbiban a hágain kívül más holland levéltárakból. A bizottságnak és irodájának ügymenete egyébként, ha szoros kapcsolatban van is levéltárügyünkkel, nem tartozik hozzá. A cikk elején említett Handleiding 83. §-a kimondja ugyan: „kívánatos, hogy a levéltárnok levéltárának fontosabb darabjait közrebocsássa", a hozzáfűzött magyarázat szerint azonban ez a legutolsó teendője, amely inkább becsületbeli, mint hivatalos kötelessége. Valóban elrettentő példák állnak rendelkezésünkre olyan esetekről, mikor a levéltárosok kiadtak darabokat, még mielőtt megismerték volna a kezelésük alatt álló levéltár egész tartalmát, aminek következtében fontos okmányok kimaradtak vagy a ki5 Már előbb felhasználta ezeket Miklós Ödön, 1. alább. A szerző megjegyzése