Levéltári Közlemények, 6. (1928)

Levéltári Közlemények, 6. (1928) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Szabó István: Sas Andor: Szabadalmas Munkács város levéltára 1376–1850. A régi városi archivum történetének, anyagának és csoportosítási rendjének ismertetése. Munkács, 1927. / 322–326. o.

ISMERTETÉSEK Dr. Sas Andor: Szabadalmas Munkács város levéltára 1376—1850. A régi városi archivum történetének, anyagának és csoportosítási rendjének ismertetése. Munkács, 1927. 4°, 156 1. + 4 melléklet. Kiadja Munkács városa. Megyei és városi levéltáraink okleveles anyaga az utolsó félszázad alatt nagyobb részben napvilágra került, de ugyanekkor alig mutatkoízott érdeklődés az újkori anyag iránt, mely e levéltárak anyagának zömét képezi s mely ennek folytán a helyhatósági monográfiákban csak hézagos feldolgozásban részesült. Az átértékelés, mely az elmúlt másfél évti)zed történelmi fordulópontot képező eseményjeinek hatása alatt nemzeti életünk minden pórusát áthatja, e téren sem halasztható sokáig. Az erre irányuló és már jelentkező törekvéseket, melyek az új történetírói szemléleteknek megfelelően a helyhatósági levéltáraknak különösen gazdaság- és müvelődéástörtónelmi szempontból gazdag anyagának feldolgozására irányulnak, nagymértékben elősegíti az a körülmény, ha e levéltárak anyagáról kimerítő és pontos ismertetések állanak rendelkezésre. Ilyen levéltár-ismertetések egyre nagyobb számmal látnak napvilágot s ez irányban is jótékony hatást gyakorol állami levéltárügyünknek az utóbbi években tett nagy fellendülése. Különös örömünkre szolgálna, ha az elszakított országrészekről is tapasztalhatnánk hasonló irányú mozgalom jeleit Kétségtelen ugyanis, hogy az ott maradt levéltárak nem váltak közömbösökké a magyar történetírás számára. Egyelőre nem tudjuk, hogy Sas Andor munkáját, aki most Munkács város levéltáráról magyar nyelven könyvet adott ki, követni fogják-e hasonló vállalkozások vagy elszigetelt jelenségnek marad. Ha annak marad, Sas Andor munkáját akkor is beható és a közeli érdekeltségi viszonyból, valamint a magyar tudományosság elveiből folyó kritikai figyelmünkre kell méltatnunk. Megállapítható, hogy a szerző lelkesedéssel és buzgósággal böngészte át az elhanyagolt és minimális kezelést is