Levéltári Közlemények, 5. (1927)

Levéltári Közlemények, 5. (1927) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Házi Jenő: Lukinich Imre: A Bethleni gróf Bethlen-család története. Budapest, 1927. / 302–304. o.

ISMERTETÉSEK 305 Mátyás király idejében, a család egyik tagja, Miklós

r amilyen jól értett a kard forgatásához, épp olyan szerencsés kezű birtokszerző is volt, úgyhogy 1511-ben gyermekei között óriási kiterjedésű birtokok felett tehetett osztályt. Az egyéni rátermettségen kívül ez a gazdagság is, amelyet az utódok sem fecséreltek el, hozzájárult ahhoz, hogy e család oly jelentős működést tudbtt kifejteni, hogy minden nagyzás nélkül elmondhatjuk, hogy Erdélynek későbbi történelme elválaszthatatlan a Bethlen-család történetétől. Ezekből a századokból a XVII. század van igen kimerítően tárgyalva, amelynek folyamán Bethlen Ferenccel és családjával, Bethlen Jánossal, a kancellár és történetíróval, végül Bethlen Miklóssal és korával ismerkedünk meg, gyakran a legapróbb részeletekig, anélkül azonban, hogy az elbeszélés száraz adathalmazzá válna. Az író minden szavából kivehető, hogy Erdély e századában érzi magát a legotthonosabban. Az idevágó korábbi munkáiból bőven merít, de mindenütt felhasználja az újabb adatokat is. Amellett, hogy a kitűzött céljától sehol nem tér el, igen jó összefoglalását adja a XVI. és a XVII. századi független eirdlélyi nemzeti történelemnek. A XVIII. századtól kezdve a családtörténet várakozásunk ellenére szűkebb keretekbe szorul. Az az érzésünk, mintha az író több helyen túlságos röviden siklana át egyikmásik családtag életén. A Bethlen-család történetéből sok tanulságot lehet meríteni. Tagjai minden időben és minden alkalommal ízig-vérig magyarok voltak, tetteiket mindenkor a hazaszeretet irányította. Alig lehet a család) terjedelmes fáján olyanra akadni, akinek nevéhez ne fűződne valami említésreméltó alkotás, vagy ne tűnt volna ki emelkedett gondolkodásmódja által. Bármilyen pályán működitek, nemcsak megálltak a helyüket, hanem törekedtek mindig többet nyújtani, mint amennyit a kötelesség megkövetelt. Tiszteletreméltó családi hagyományaikhoz való ragaszkodásuk megkapó. Az ősi címerükhöz csakúgy hűek, mint ahogy ősi birtokaik megőrzéséből sem engednek. Erdélynek szebbnél-szebb kastélyai mutatják az egyik legjellemzőbb tulajdonságukat: építkezési kedvüket. Szaporítják vagyonukat, de ebből szívesen áldoznak az egyházuknak, iskoláknak, kollégiumoknak. Pártolják az irodalmat és a magyar színészetet, az inség idején pedlig megnyitják magtáraikat a szegények előtt. Nem különítik el magukat a néptől, hanem mindenben jó példát