Levéltári Közlemények, 5. (1927)

Levéltári Közlemények, 5. (1927) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Rásonyi Nagy László: Fekete Lajos: Bevezetés a török hódoltság diplomatikájába. Első füzet. (A Magyar Királyi Országos Levéltár kiadványai) Budapest, 1926. / 296–298. o.

296 ISMERTETÉSEK Dr.: Fekete Lajos: Bevezetés a török hódoltság diplomatikájába. Első füzet. I—

XVI. tábla. Budapest, 1926. 2°. LXII .+ 34 -f 16 tábla. (A Magyar Királyi Országos Levéltár Kiadványai.) Á török hivatalos nyelv keresetten complex (arabperzsa-török), s az arab írás nem minden hangot jelölő, következésképein ugyanazon betűcsoportnál többféle olvasás lehetőségét megengedő jellege, továbbá az egymással keveredő írástípusok sokfélesége könnyen megmagyarázzák, hogy miiven nehézségekéit kellett leküzdenie Fekete Lajosnak, míg eljutott .odáig, hogy török okleveleket úgy olvasson, mint a külföldi turkológus-palaeographusok közül is senki más. A szerző több évi megfeszített munkájának eredménye a hatalmas kötet, amelynek kiadása főigazgatójának bölcs támogatása és ifjúi ügybuzgósága által vált lehetővé és pedig az elképzelhetően legszebb, és ami a facsimiléket illeti, igen praktikus nyomdatechnikai kivitelben. A mű három részre oszlik: elméleti rész; oklevelek (szövegkiadás, igen gazdag és gondos palaeographiai, nyelvi és tárgyi jegyzetekkel és fordítással); facsimilék. . A töröknyelvű okleveleknek a történeti kutatás számára hozzáférhetővé tétele szempontjából a fordítások hűségének lévén legnagyobb fontossága, Fekete munkájának értékét is elsősorban közölt oklevelei fordításának milyensége dönti el. Fordításaiban természetesen elsősorban adathűségre törekszik; a török kancelláriai stílus mondatszerkezeti sajátságai elkerülhetetlenül megkövetelik a fordításbeli tagolást, így már eleve kizárják, a teljes szószerinti hűséget és többféle értelmezés lehetőségét is megengedik. A régebbiekről nem is beszélve, az újabb oklevélfordítók (BEHRNAUER, JACOB, TRUHELKA, BABINGER, GRZEGORZEVSKY) fordításai nem megbízhatók, sőt az ezen publicatio megjelente előtt legkiválóbb ilynemű munka (Osmanische Urkunden in türkischer Sprache, aus der zweiten Hälfte des 15. Jh. Wien, 1922) szerzőjének, KRAELixznek fordításai is hátramaradnak Fekete interpretálásai mögött, amiben Fekete kitűnő oszmánli nyelvismeretein kívül nem kis része van még — mint azt az előszó kiemeli — Németh Gyula „sokéves fáradhatatlan támogatásának". Az elméleti részre vonatkozólag szintén csak a legnagyobb elismeréssel lehet nyilatkozni. Úttörő munka, különösen ami a palaeographiai részt, az oklevelek fajainak megállapítását s a szerkezeti részeknek, állandó formuláknak az