Levéltári Közlemények, 4. (1926)
Levéltári Közlemények, 4. (1926) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Varga Endre: Hennyey Vilmos: A magyar posta története. Budapest, 1926. / 279–282. o.
ISMERTETÉSEK 279 nemesség igazolás szempontjából készült. S az is kétségtelen, hogy az ott összeírottaknak a Bocskay István két nemeslevelével megnemesített hajdúktól való leszármazása meg nem állapítható. S ez a döntő körülmény. A szerző ugyan azzal érvel, hogy az 1702. évi összeírásban mint házzal bíró bennszülöttek csakis az adományos Bocskay-féle hajdúk leszármazol vétethettek fel, mert hiszen az utólag beköltözött nemesek ós szabadosok a házzal bíró jövevények kategóriájában külön vétettek jegyzékbe s egyéb kategóriára az összeírás úgysem terjedt ki. Így tehát, szerinte, kétségbevonhatlan tény az, hogy ebben az 1702. évi kamarai összeírásban házzal bíró bennszülöttek alatt Bocskay István által nemesi rangra 'emelt s birtokadományban részesült hajdúvitézek leszármazói vannak személy szerint felsorolva. De ez — a legjobb esetben is — csak valószínű: valószínűséggel pedig döntő bizonyítékot produkálni nem lehet. Marad tehát a tény, amit a szerző sem tud megdönteni, hogy az eredetileg megnemesített hajdúk jegyzéke elveszett, az 1702. évi kamarai összeírásból pedig nem tűnik ki, hogy az ebben felsoroltak mennyiben leszármazói Bocskay hajdúinak: azoknak unokái, szépunokái-e? S így az, aki ma a felmenőit csak az 1702. évi összeírásban megnevezett valamelyik hajdúságbeli egyénig vezetheti fel, ezzel még nem igazolta a Bocskay István által megnemesített hajdúktól való leszármazását; de ép így, ha más bizonyítékot fel nem mutathat, a Bocskay István adományán alapuló magyar nemességét sem igazolhatja. Ennyiben szükségesnek tartottam e helyen a szerzőnek a hajdúk nemességét, illetve a nemesség igazolását illetőleg műve bevezetésében kifejtett nézetére s polémiájára reflektálni. Ezzel azonban nem akartam magának a tulajdonképeni műnek fentebb már kiemelt értékét érinteni. DR. FŐGLEIN ANTAL. Dr. Hennyey Vilmos: A magyar posta története. Budapest, 1926, Wodianer. VI -f- 290. A magyar gazdaságtörténelem egyik fontos ós érdekes fejezetére, a magyar posta történetére vonatkozó irodalom értékes munkával gazdagodott Hennyey Vilmos könyvével, mely a szerző éveken át folytatott adatgyűjtő kutatásainak eredményeképen a napokban hagyta el a sajtót. Mióta a múlt század első felében rohamos fejlődésnek indult indusz-