Levéltári Közlemények, 4. (1926)

Levéltári Közlemények, 4. (1926) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Föglein Antal: Herpay Gábor: Nemes családok Hajdú vármegyében. Debrecen, 1926. / 276–279. o.

278 ISMERTETÉSEK hajdú leszármazónak, aki felmenőit csak az 1702. évi összeírásig tudta felvinni. A hajdú nemességnek ez a mai elbírálása, a szerző szerint, úgyszólván egyszerű folytatása a réginek, azzal a módosulással, hogy a múltban a király ismerte el elméletileg a hajdúk nemességét, de annak gyakorlati érvényesítését megakadályozták a kormányszékek; ma pedig, mikor a dolognak már általában csak történelmi, az (egyének szempontjából pedig családtörténeti jelentősége van, a legfelsőbb nemesi főhatóság — tehát a belügyminisztérium — „a múltban elkövetett sérelmek orvoslása helyett éppen a múltban esett sérelemből merít alapot az elismerés megtagadására". Pedig Szabolcs vármegye, mondja tovább a szerző, mint nemesi hatóság a rendű alkotmány idején, a hajdú nemesség elméleti s gyakorlati elismerésével, ép ellentótben a belügyminisztérium eljárásával, az 1702. évi összeírás hitele alapján is személy szerint kétségtelen nemesnek elismerte a hajdú telkeken tényleg bennülő leszármazókat s részükre nemességigazoló per nélkül is kiadta a bizonyságlevelet. Az említett konkrét nemesi ügyben, mint az ilyen ügyekben általában, az Országos Levéltár volt a véleményező hatóság. Már pedig az Országos Levéltárt véleményének megalkotásában érzelmi okok nem irányítják. A hajdúságnak a haza körüli érdemei a történelem lapjaira tartoznak: a Hajdúkerületből származó egyének nemesi származásának elbírálása pedig ettől független dolog. Bocskay István 1605. évi december hó 1-én 9254 gyaloghajdúját, 1606. szeptember hó 2-án pedig vagy 700 lovas hajdúját, mindannyiát egyenként és leszármazóikat, miegnemesítette: ezek tehát kétségtelenül valóságos magyar nemeseknek tekintendők. A megnemesítés azionban csak a számszerint megemlített hajdúkra s leszármazóikra terjedt ki, de nem terjedt ki egyúttal azokra is, akik — a megnemesítéssel egyidejűleg birtokadományul adott — területeken esetleg már laktak vagy később költöztek oda. Már most a megnemesített hajdú vitézeknek vagy azok leszármazóinak semmiféle összeírása nem maradt fenn. Herpay szerint volt ugyan ilyen, de szintén az ő megállapítása szerint, ez elveszett. Marad tehát egyedül a fentebb már említett 1702. évi s a szepesi kamara kiküldöttei által véghezvitt összeírás. Minden énnek az elbírálásán múlik s ezt a hivatkozott belügyminiszteri végzés különösen ki is emeli. Az pedig kétségtelen, hogy ez az összeírás kizárólag adózási célból s nem