Levéltári Közlemények, 4. (1926)

Levéltári Közlemények, 4. (1926) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Pleidell Ambrus: Házi Jenő: Sopron szabad királyi város története. I. rész, 4. kötet. Oklevelek és levelek 1453-tól 1459-ig. Sopron, 1925. / 265–273. o.

268 ISMERTETÉSEK emeljük ki (14, 19. sz. oki.), amelyek elmondják, hogyan került 1453-ban a kihalt Fraknói-(Nagymartoni-)család levéltára Bécsbe, a Staatsarchivba. Az oklevelek legnagyobb részének természetesen politikai történeti jelentősége nincsen, annál gazdagabb kincsesbánya azonban az oklevéltár a gazdaság- és művelődéstörténet számára. Szinte érzi az ember az élet lüktetését. Százával jönnek elő olyan adatok, amilyeneket eddig nem ismertünk, de az e korra vonatkozó különben is kicsiny számú okirat publikációkban nem is juthatott volna hely számukra. Apró emberek ügyes-bajos dolgai vonulnak fel százszámra az olvasó előtt. Első pillanatra azt hinné az ember, hogy sok felesleges is ezekből az oklevelekből, de a valóságban megelevenedik bennük a középkori magyar város gazdasági, társadalmi, jogi élete, mint a raiozaikdarabkákból, úgy rakódik össze azokból az egységes, eleven kép. Igen sok adatot találunk a soproni nagyarányú bortermelésre s újra igazolódik, amit már Kováts Ferenc Pozsonyról kimutatott (A pozsonyi városgazdaság a középkorban. Pozsony, 1918.), hogy a középkori magyar városi polgár gazdálkodási és vagyoni alapját csak kis részben képezte a kereskedelem vagy az ipar, és különösen az iparűző polgárságnak főfoglalkozása az őstermelés, nevezetesen a bortermelő vidékeken a szőlőművelés volt, az ipart magát csak mellékesen űzte, inkább télen, amikor a mezei munka szünetelt. Nagyobb szerepet játszott a kereskedelem, már csak azért is, miért pl. a soproniak boraikat maguk árusították ós szállították külföldre, Ausztriába és Morvaországba is. Sopron tekintélyes határán kívül a soproni polgároknak, hasonlóan a pozsonyiakhoz és nagyszombatiakhoz, voltak szőleik a Szentgyörgyi grófok birtokain is (267. sz. oki.), amelyeket valószínűleg ugyanolyan módozatok mellett bírtak, mint a nagyszombatiak. A nagyszombatiak a Szentgyörgyi birtokokon fekvő, kezükben' levő szőlőkkel egymás közt szabadon rendelkeztek, eladhatták vagy elcserélhették azokat; tulajdonjogukat egy hosszas pert lezáró 1335-i egyezség csak annyiban korlátozta, hogy az akkor kezükön levő szőlők határain túl új oltványokat azután nem ültethettek (Anj. Okmtár III. 132—135. 11.). Tartoztak érte természetesen bizonyois bórt fizetni, de a szőlőket a bérlőtől, úgy látszik, a tulajdonos földesurak el nem vehették. Van nyoma annak is (4. sz. oki.), hogy Sopron látta el borral —