Levéltári Közlemények, 4. (1926)

Levéltári Közlemények, 4. (1926) 1–4. - ISMERTETÉSEK - Bártfai Szabó László: Gróf Széchenyi István naplói. I–II. kötet. Szerkesztette és bevezetéssel ellátta Viszota Gyula. Budapest, 1925–1926. / 256–259. o.

ISMERTETÉSEK 257 abban a hitben lévén, hegy Tasner néhai atyja hagyatékának revízióját nem vitte a kívánatos mértékben keresztül, 1862 telén tárgyalást kezdett Tasner örököseivel a kezeik közt levő naplók és levelek visszaadására nézve, s amikor ez nem sikerült, megtiltotta, hogy Paúr Iván nemzetségi levéltárnok további darabokat kiadjon a levéltárból és lépéseket tett arra nézve, hogy az örökösök a naplókat csak harminc év eltelte után adhassák ki. így Török János csak a már kiadott munkák (Hitel, Világ, Stadium, Poltikai Programmtöredékek) és néhány kézirat (Hunnia, Pesti Por és Sár), továbbá a közlevéltárakban található okiratok kiadására szorítkozott, a Tasnerörökösök pedig Tasner Géza pénzügyi főtanácsos által felajánlották a hagyatékot a Tudományos Akadémiának. A vételár gyűjtése az 1876-i árvíz, rossz termés stb. következtében a kívánatos összegnek csak a felét eredményezte, 10.564 forint 55 krajcárt, a többit összehozni szintén csak évek multával sikerült. Mihelyt az anyag az Akadémiába beszállíttatott és Széchenyi Béla a családi levéltárban őrzött darabokat is hozzácsatolta, 1877 nyarán az Akadémia az iratok rendezésére bizottságét küldött ki, amely megsürgette a Döblingben elkobzott iratok visszaadását és nyomtatásra előkészítette a hagyatékot. Zichy Antal több ízben beszámolt a bizottság munkálkodásáról, és az ő szerkesztésében jelentek meg 1883-ban egy kötetben Széchenyi naplói, 1886ban beszédiei, 1890-ben külföldi útirajzai, Majláth Béla szerkesztésében levelei. Bár a naplók kiadása határozott nyeresége volt akkori történeti irodalmunknak, rövidesen kitűnt, hogy Széchenyi naplói végleges kiadásának nem tekinthető, mert Zichy az anyagot saját eszméi szerint csoportosítva, — nem időrendben és szószerint, még kevésbbé a teljes szöveget adva — bocsátotta közre, amelyben a szerkesztőtől és naplóírótól származó részletek a felismerhetetlenségig össze voltak keverve. Ehhez járult még az is, hogy a naplók anyaga sokszor hibás fordításban, más, egykorú feljegyzésekkel való összehasonlítás és összevetés nélkül került az olvasók elé, akik így a bennök levő részleteket sem kellőképen megérteni, sem értékelni nem tudták. Ez az elszigeteltség az Akadémia kiadásában megjelent további Széchenyi-köteteknek is sajnálatosan jellemző sajátsága maradt. A minden oldalról jövő kívánságnak engedve, az Akadémia 1913-ban a naplók újabb kiadását határozta el, amiLevéltári Közlemények. 17