Levéltári Közlemények, 4. (1926)

Levéltári Közlemények, 4. (1926) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Paulinyi Oszkár: A levéltárügy Bajorországban és nálunk / 158–176. o.

A LEVÉLTÁRÜGY BAJORORSZÁGBAN ÉS NÁLUNK 173 vezett vizsgálóbizottság előtt tehetők le minden előzetes gyakorlati szolgálat vagy szaktanfolyam nélkül. Mindkettő írásbeli és szóbeli. A fogalmazói vizsgához megkívánt képesítés az egyetemi képzettség (absolutorium); tárgyai az írásbelin: egy XIII. vagy XIV. századi latin s egy XVI— XVII. századi magyar irat leírása, továbbá egy magyar történeti kérdés fejtegetése. A szóbeli vizsgálat tárgyai: latin nyelv, latin és magyar paleográfia, diplomatika, magyar közs magánjog, egyházjog és magyar történelem. A kezelői vizsgához az érettségi bizonyítvány kívántatik meg. Az írásbeli tárgya itt egy XVIII. századi németnyelvű fogalmazvány lemásolása s egy hivatalos latin irat magyarra fordítása. A szóbeli vizsgálat tárgya pedig latin és német szöveg fordítása. E két szakvizsga egyaránt képesít a megyei főlevéltárnoki állás betöltésére, csupán fizetésben van különbség, amennyiben a fogalmazói vizsgával bírók a VIII., a kezelőivel bírók \pedig a IX. fizetési osztályba sorolva neveztetnek ki. Korábban ugyanez a képesítés kívántatott meg az Országos Levéltárban fogalmazói, illetve kezelői tiszti minőségben teljesítendő szolgálathoz. 1922-ben azonban az Országos Levéltár az Országos Magyar Gyüjteményegyetembe illesztetvén, az annak szervezetét szabályozó ugyanazon évi XIX. t.-cikk 4. §-a általában s így az Országos Levéltárnál is a tudományos szakon való alkalmaztatást a bölcsészeti, illetőleg általában egyetemi doktorátushoz köti. Az ugyanazon t.-cikk 6. §-ában kilátásba helyezett s a kinevezett tudományos tisztviselőre nézve kötelező levéltári szaktanfolyam ezideig még nem szerveztetett meg. Ami a magasabb fokú képesítést, az ú. n. fogalmazói vizsgát illeti, mai alakjában szakképesítés céljának ez sem felel meg, mert a levéltári szolgálat számára csupán az azzal érintkező szakokon tudományos képzettséggel rendelkező, de levéltári szakismeretekkel nem bíró tisztviselőket nyújt, akiknek tehát ez ismereteket tulajdonképen tényleges alkalmaztatásuk után kell még megszerezniük. S kérdés, megszerzik-e? Annál is inkább, mert éppen a tudományos képzettségénél fogva könnyen adva lehet az iránt a hajlandóság, hogy a levéltárat tudományos kutatóintézetnek tekintve, a tudományos munkásságban lássák hivatásukat, s a kicsinyesebbnek látszó, eredményeiben úgyszólván csak a szakértő által érzékelhető tulajdonkénem levéltári mun-