Levéltári Közlemények, 4. (1926)

Levéltári Közlemények, 4. (1926) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Paulinyi Oszkár: A levéltárügy Bajorországban és nálunk / 158–176. o.

170 DR. PAULINYI OSZKÁR állnak kellő számban rendelkezésünkre. Állami levéltárunk tulajdonképen csak egy van: az Országos Levéltár (a fiatal hadi s egyetlen intézmény levéltárát őrző parlamenti levéltár jöhet mellette még tekintetbe), mely a katonaiak kivételével a központi kormányszervek, főhatóságok és felsőbb bíróságok ügyviteléből származó levéltárak megőrző helye. Az alsóbbfokú állami hatóságok irattárainál azonban azok levéltári anyagának szakszerű levéltári kezelésére ezidőszerint nem kerülhet sor, miután nincsenek átvételére szolgáló külső levéltáraink. Egyedüli külső levéltáraink a megyei levéltárak, melyekben az autonóm megyei közigazgatás ügymenetéből eredő iratanyag találhat megőrzésre. Azonban e levéltárak sem képeznek önálló levéltárigazgatási szervezetet. Mindannyi közvetlenül saját megyei hatósága, tehát merőben közigazgatási szerv alá lévén rendelve, s híján egy felsőbb levéltári szakhatóság tényleges ellenőrzésének, amellett még a folyó ügymenet részére szükséges iratállagokkal s ezekhez fűződő adminisztratív teendőkkel is terhelve, — nem nyújtják kellő biztosítékát sem a megyei irattárakban levéltárivá érő iratanyag védelmének, sem a levéltári anyag szakszerű kezelésének, sőt még csak megőrzésének sem. Sajnos, mindez nem a szakkörök szubjektív okokból eredő félelme, hanem sajnálatos tapasztalat. Ha valaki ezt kétségbe vonná, legyen szabad igazolásunkra a közvetlen közelmúltból, nevek említése nélkül, a következői, szakköreinkben meglehetősen ismert eseteket megemlíteni. Egyik közintézményünknél megvételre felajánlottak mintegy 400 darab XVI—

XVII. századbeli, részben a török hódoltságra vonatkozó oklevelet s iratot, melyek egyik megyei levéltárunkból kiselejtezett egyéb irattal együtt adattak el a papírkereskedőnek. Ezzel egyidőben egyik neves etnográfusunk más megyei levéltárunkból eredő, becses néprajzi és gazdaságtörténeti vonatkozású iratokat vásárolt valamelyik vidéki városkában lakó makulatúrakereskedőtől. A harmadik esetről — ezúttal városi levéltárról van szó — szerzett értesülésünket egy kutatónknak köszönhetjük, ki, helytörténeti kérdéséhez az illető város levéltárában óhajtván kutatni, a padlásra utaltatott, s kérdésére, hogy ha talál valamit, azt hol használhatja, azt a választ nyerte: elviheti magával. Legújabban pedig egy másik városunk selejtezte ki XVIII. századi iratanyagát, közte a legértékesebb összeírások egész sorozatát. Ezeken kívül még további két megyei