Levéltári Közlemények, 4. (1926)

Levéltári Közlemények, 4. (1926) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Paulinyi Oszkár: A levéltárügy Bajorországban és nálunk / 158–176. o.

164 DB. PAULINYI OSZKÁR és depot-regesztratúrákat (Neuburg a. d. D. és Amberg)

5 ismét a Reichsarchiv alá rendelte, helyreállítván a levéltári igazgatás megzavart egyöntetűségét és veszélyeztetett önállóságát. Bajorországnak ugyanez évben eszközölt új kerületi beosztása alkalmával a külső levéltárak száma a nyolc kerületnek megfelelően a jövőre nézve is az akkori nyolcban állapíttatott meg a következő székhelyekkel: Oberpfalz— München; Niederbayer—

Landshut; Pfalz—

Speier; Oberpfalz—

Amberg; Oberfranken—

Bamberg; Mittelfranken— Nürnberg; TJnterf ranken és Aschaffenburg—

Würzburg; Schwaben és Neuburg—

Neuburg a. d, D. Mindegyik a saját kerületében működő állami hatóságok levéltári anyagának őrzőhelye. A speieri, bambergi, nürnbergi s würzburgi levéltárnak, a többi levéltári konzervatóriumnak neveztetett. Az elnevezés 1852-ben mindannyinál levéltári konzervatóriummá, majd 1875-ben Kreisarchivvá módosult, lényegében azonban az 1837-ben megállapított s az 1812. évre visszamenő szervezés megteremtette már a bajor országos levéltárügy modern kereteit. Értékelve e szervezet jelentőségét, a két titkos levéltárnak nyilván politikai okokból eredő különállása mellett az egységes igazgatás alapgondolatának teljes érvényesítéséről nem beszélhetünk. Ez a hiány a levéltári érdekek szempontjából nem kevéssé volt érezhető. Különösképen annak a resti tuci ós munkának volt akadálya, amelyet a fiatal levéltártannak a levéltár lényegének helyes felismeréséből csak az utolsó két-három emberöltő folyamán leszűrt elvei egyre nagyobb mértékben tettek szükségessé. 1799-ben kizárólag a tárgyi szempont érvényesült s az összefüggő irattári egységeket a három levéltár között osztván meg, azokat szétszaggatta. Az utóbbiak különállása pedig ennek a merőben levéltárellenes eljárásnak a helyesbítését még akkor is megnehezítette, amikor a restitutio szükségét a levéltári szakkörök felismerték. Ha így nem is mondható befejezett műnek az 1812., illetőleg 1837. évi berendezkedés, kétségtelen, hogy az egészséges fejlődés útját felismerő, helyes irányba indult kezdeményezés volt. Jelentősége, hogy legalább az állami levéltárak jelentős részére nézve megteremtette a levéltári igazgatás önállóságát, szakszerűségét és egyöntetűségét, nemkülönben, hogy kiépítette a levéltáraknak az egész országra kiterjedő hálózatát, ami egyedül 5 A 4. jegyzetben idézettekkel szemben időközben beállott változásokat 1. az ott i. h. 28. 1. 1. jegyzet.