Levéltári Közlemények, 4. (1926)

Levéltári Közlemények, 4. (1926) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Paulinyi Oszkár: A levéltárügy Bajorországban és nálunk / 158–176. o.

A LEVÉLTÁRÜGY BAJORORSZÁGBAN ÉS NÁLUNK 165 tette lehetővé, hogjy minden az állami közigazgatás működése során levéltárivá érő anyag kellő védelemben és megőrzésben részesüljön. E levéltári szervezetnek továbbépítését s egyelőre betetőzését jelentette az 1921 június 16-i, az állami levéltárak egységes igazgatásáról szóló rendelet, miután a Reichsarchiv s az alája rendelt kerületi levéltárak megelőzőleg még 1918-ban ismét a külügyminisztérium fennhatósága alá kerültek. E rendelet a hadi levéltár kivételével az összes állami levéltárak igazgatását az állami levéltárak főigazgatója kezében összpontosította. Egyidejűleg a négy müncheni levéltárat, ú. m. a házi és az állami titkos levéltárat, az általános birodalmit és a kerületit Hauptstaatsarchiv néven egységes intézetté fogta össze, mely a beolvasztott levéltári intézetek szerint négy részre tagozódik. Ezek: a Stammableitung (a korábbi általános birodalmi levéltár) és az Abteilung Geheim. Staatsarchiv, Abt. Geheimes Hausarchiv, Abt. Kreisarchiv. Vezetése az állami levéltárak mindenkori főigazgatójára ruháztatott. A központi levéltárak e szervezeti változásaival kapcsolatban megszűnt a külső kerületi levéltáraknak az egykori Reichsarehivtól való függése s azok most már közvetlenül a főigazgató alá rendelve, Staatsarchiv elnevezéssel mint a Hauptstaatsarchivval szervezetileg egyenrangú tagok illesztettek az országos szervezetbe. A főigazgató az országos igazgatást a Hauptstaatsarchiv tisztviselői karának közreműködésével látja el, amelynek tagjai egyszersmind a főigazgató referensei is. Végül a levéltári igazgatás egyöntetűségének további biztosítása érdekében a községi levéltárak felügyelete is a belügyminisztériumtól a külügyminisztérium hatáskörébe utaltatott. Ez az 1921. évi újjászervezés ily módon megvalósította a levéltári igazgatás teljes önállóságát és egyöntetűségét. * Az intézmények szervezete mellett a munkaeredmény másik lényeges meghatározója a tisztviselői kar, annak szakképzettsége és szelleme. Ami az utóbbit illeti, erről az oldaláról a német bürokráciát általában előnyösen ismerik. Semmi okunk rá, hogy éppen a bajor levéltárnoki karról más véleménnyel legyünk. A képesítés tekintetében a legteljesebb mértékben érvényesül az a felfogás, mely a levéltári munkásságot önálló, a rokon szaktudományokban való jártasságon túlmenő kü-