Levéltári Közlemények, 3. (1925)

Levéltári Közlemények, 3. (1925) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Fekete Lajos: A török oklevelek nyelvezete és forrásértéke / 206–224. o.

210 I)R. FEKETE LAJOS vége felé egy stilisztikailag szépen fogalmazott oklevél szóanyagának 75—-80°/

0-át kölcsönszók teszik, a török szavak jó része pedig ismétlődő segédige." Már ez a megállapítás mutatja, hogy a nagyhatalmi igények kielégítésével küzködö törökség szívesen vette a fényes politikai és irodalmi múltban kicsiszolt arab és perzsa nyelv kész formáit. A hivatalos kölcsönzés II. Mehmed korában kezdődött, aki a méltóságok címzésének egységességót törvénnyel rendelte el. Bár ezen intézkedés csak a megszólításra, vagyis az oklevelek bevezető soraira vonatkozott s a tulajdonkénem szöveg nyelvezetét nem írta körül, szelleme a szövegen is észlelhető. Divatba jöttek a keresett kifejezések, melyeket a fogalmazás mesterei a birodalom távolabbi részeiben is meghonosítottak. A belső szervezet intézményei a hódító seregek nyomán körülbelül azonos formában jelentek meg mindenütt s a hivatalos nyelv és eljárás a vidéken is olyan volt, mint a fővárosi kancelláriákban, avagy — újítások esetén — bizonyos idő múlva olyanná fejlődött. 1600 táján a szövegezés annyira határozott irányt követ, hogy egy új kifejezésforma csak akkor tud helyet szerezni, ha idegen származású; a török elem viszont fokozatosan kiszorul. És bár a XVII. század okleveleinek nyelvezete változatos stilisztikai formákkal bír, ezek használata annyira általános volt, hogy egy közepes ünnepéiyességű oklevélnek összes szótári szavai hasonló fajú két-három oklevélben kivétel nélkül előfordulnak. A használt szóanyag azonban három nyelvből tevődött össze s így az oklevélfogalmazás három nyelv* ismeretét föltételező elméleti tudomány lett, melyben a kérdés jogi részén 8 Az oklevelek szóanyagának változása annyira szembetűnő, hogy ezen állítás igazolására nem szükséges szavankint számonvenni egész korszakokat. Azt hiszem, hogy az általános helyzetet helyesen világítják meg a következő egyes példák: 1381-ben Murád fermánja 90 arab és perzsa szó mellett a névutókon és kötőszavakon kívül 121 török szót használ (Medzmu'a V. 244. 1.); 1456-ban II. Mehmed fermán jában 30 arab és perzsa szó mellett 45 török szó fordul elő (Kraelitz: Osmanische Urkunden in türk. Sprache. Wien, 1922, 44. 1.) II. Bajazíd egy oklevelében 98 arab és perzsa szó mellett 82 török szót találunk (u. o. 92. 1.); ezen arány a hódoltságikor egyes oklevelem tovább tolódik 70 és 91 {Wien, Staatsarchiv, Akten 1553), 90 és 47 (Kecskeméti szűcsök, 5. sz.), 101 és 38 (Debrecen török levelei, 51. sz.), sőt 80 és 15-ös változatokban, mindig a török nyelv rovására. * Az 'elsine-i seiäse' Ca. három nyelv

1

) kifejezés alatt külön magyarázat nélkül ezt a három nyelvet értették.