Levéltári Közlemények, 3. (1925)
Levéltári Közlemények, 3. (1925) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Czobor Alfréd: Országos levéltár felállításának terve 1701-ben és az ország iratainak korábbi megőrzése / 1–41. o.
ORSZÁGOS LEVÉLTÁR FELÁLLÍTÁSÁNAK TERVE 31 mely hivatalában becsülettel megállta helyét. 152 1711-ben követte fejedelmét Lengyelországba, de utóbb az önként hazabocsátotta. 153 A levéltárügyet érintő első levelei 1701 február 20-án keltek. Egyszerre írt a nádornak, Kollonicsnak és hihetőleg ugyanakkor írta az országbíróhoz is első levelét, 154 de úgy, hogy egyik a másikáról ezt nem tudta. Bizonyára számolt különösen a nádor és a prímás érzékenységével, akiknek könnyen neheztelését vonta volna magára, ha bármelyiküket előbb avatja tervébe a másiknál. Az ok, amelyre hivatkozik, s amely megérlelte benne az országos levéltár felállításának gondolatát, nem új keletű: a fontos okiratok nagy tömegének széthurcolása, eltűnése s az e miatt sokakat ért kár és sérelem. 155 Régi baj, melyet — mint láttuk — korábban is felismertek, s amely azóta a fel-felújuló zavarok nyomán nőttön-nőtt és most, a neoacquistica commissio működése idején, amikor az okleveles bizonyítás szüksége hatványozottan emelkedett, különösen érezhetővé vált. Kollonics válaszolt elsőnek. 156 Teljesen osztja Klobusiczkynak a baj orvoslására kifejtett nézeteit. Hogy pedig mennyire kívánja az ügyet maga is felkarolni, ennek jeléül ígéri, hogy legközelebb az uralkodó elé terjeszti s törekedni fog hozzájárulását kieszközölni. Tanácsolja, hogy nézeteit a nádorral is közölje s ajánlja a dolgot figyelmébe. Ily módon mindkét részről nagyobb súllyal lehetne azt szorgalmazni. Figyelmezteti azonban, ne árulja el, hogy neki már írt ez ügyben, hanem tegyen úgy, mintha a nádort tudósítaná először tervéről, sőt inkább még kérje, hogy beszéljen erről vele is. Úgy látszik, Kollonics is figyelemmel volt a nádor esetleges érzékenységére. Természetesen nem tudta, hogy Klobusiczky egyidejűleg a nádornak is írt, aki néhány nap múlva szintén sietett a személynöknek válaszolni. „Az igaz dologh, — írja február 28-ról keltezve 157 — hogy ennek # az mi nyomorult Hazánknak valóban volna egy Országh' házára szüksége, a holott ugyan az Országh Actái tanquam in loco securo conserváltatthatnának." Mint aki korábbi nádori gyűléseken is javasolta már ezt, ezúttal szinte 152 Márki i. m. I. k. 447. 1. 183 Tört. Tár. 1895. évf. 3. 1. - 1S * Batthyányi betegsége miatt csak harmadik levelére válaszolt. 155 ... „praeiudicia et damna in distractis documentis plurium causata"... (Nemz. Múz. levt. Ta. 1701.) 166 1701. febr. 26. (U. o.) 107 Nemz. Múz. levt. Ta. 1701.