Levéltári Közlemények, 3. (1925)

Levéltári Közlemények, 3. (1925) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Czobor Alfréd: Országos levéltár felállításának terve 1701-ben és az ország iratainak korábbi megőrzése / 1–41. o.

J2 DR. CZOKOR ALFRÉD kapva-kap Klobusiczky előterjesztésein s az országos levél­tár ügyét annyira magáévá teszi, hogy az épületet illető­leg a maga részéről is életrevaló ötlettel egészíti ki azokat s a megvalósulás érdekében a legcélravezetőbb lépésekre szánja el magát. A remények kecsegtetők voltak. A két legfőbb tényező meg volt nyerve s gróf Batthyányi Ádám országbíró is már­cius 20-án kelt levelében 158 oda nyilatkozott, hogy bizony „való dologh, illenik, ha az Országhnak volna oly helye, ahol Archiviumit conserválni lehettne". Valódi értelemben vett országos levéltár létesítésének és további fennmaradásának első feltétele az állandó levél­tárépület. Mi sem mutatja jobban a fenti terv komolysá­gát, mint az, hogy mindjárt kezdetben és elsősorban erről tanakodtak. Volt az országnak Pozsonyban valamikor saját háza. amelyben a karok ós rendek gyűléseiket tartották. Ez a régi országháza a XVII. század első felében épült a Lőrinckapu-utcában. 150 1609-ben a rendek az országgyűlé­sek számára szükséges ház vásárlására adót vetnek ki. 1 "" Ezt később alapjaitól kezdve teljesen újjáépítették és kívül­belül berendezték azokból az adókból, amelyeket az 1630-i országgyűlés külön e célra megszavazott. Pálffy Pál vezette az építkezést, a munkálatokra való felügyelettel és a szám­adásokkal Kárner Dániel Pozsony városi kapitányt bízták meg. 101 Kisebb-nagyobb javítások után 1642-ben a nádor parancsára „az Nemes Ország háza" új fedelet kap, mint­hogy a régi megrothadt. 162 III. Ferdinánd megújítására 1655-ben tízezer forintot ad. Legtágasabb helyisége: udvarba eső nagyterme, melyben hajdan a gyűléseket tar­tották. Frontján a stukkóból készült szent korona és az ország címere díszlett. 10 " 158 Nemz. Múz. levt. Ta. 1701. K,v Dr. Ortvay Tivadar: Pozsony város utcái és terei. Pozsonv. 1905. 333. 1. '"° 1609 : 62. t. c. 2. §. (Corp. Jur. III. k. 74. 1.) 181 U. o. III. k. 286. 1. 162 Az építkezésre nézve lásd: „Az Nemes Magyar Országh Vár­megyékbül, azon, itt Posonyban való hazának épületére rendelt. iöuedelem­nek bé szolgáltatásának és ki adásának Laistroma." (Nemz. Múz. lcvi. Kamarai és városi iratok. Fol. Hung. 520.) 183 Ortvay L m. 333. 1. — Szükségesnek tartottam e nevezetes épü­letet röviden ismertetni, mert nemcsak 1701-ben, hanem a későbbi időkben is szerepel az országos levéltárral kapcsolatban, melynek idővel első ott­hona lett..

Next

/
Thumbnails
Contents