Levéltári Közlemények, 3. (1925)

Levéltári Közlemények, 3. (1925) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Czobor Alfréd: Országos levéltár felállításának terve 1701-ben és az ország iratainak korábbi megőrzése / 1–41. o.

ORSZÁGOS LEVÉLTÁR FELÁLLÍTÁSÁNAK TLRVK 25 délután letisztázására került sor. Majd gyűlés után az ország levéltárát azzal együtt a nádornak saját rezi­denciájában átadták, 130 miután az ország szokott levél­tartó-helyére t, i. az ország ládájába visszatették. 121 Meg­jelölése a következő volt: „Regestum universorum Litera­• iLim et Literalium Instrumentorum in Archivo Inclyti Regni Hungáriáé repositorum et locatorum. Anno 1681." 122 Végül a nádor az átvétel után kihirdette, hogy kívánságra kész a gondjaira bízott iratokról másolatokat kiadni. 123 Az ország levéltára körül támadt mozgalomnak meg­volt az a jótékony hatása, hogy kifelé is kezdtek érdek­lődni az illetéktelen helyekre jutott anyag iránt. Míg azon­oan előbbit az alsó tábla kezdeményezte, az utóbbi meg­mozdulás a főrendektől indult ki. Nem sokkal azután, hogy az ország iratainak ügye napirendre került, a főrendek Fenessy Györgyöt és gr. Ho­monnay Zsigmondot azzal az üzenettel küldték az alsó tábla követeihez, hogy a nádor nemcsak hallotta, hanem maga is emlékszik, hogy a sárvári várban látott bizonyos capsát vagyis levéltartó zsákot, amelyen „Privilegia Regni Hungáriáé" feliratú cédula volt, s amelyet még Nádasdy Tamás nádor helyezett oda. Minthogy ez örököseinél ma­radt, a vérpadon kimúlt Nádasdy Ferenc gróf javainak le­foglalása alkalmával a többi konfiskált ingóságokkal együtt az udvari kamara kommisszáriusai által — mint beszélik — Bécsbe vitetett. Jó volna tehát, ha a rendek kérnék őfelsé­gét, hogy ezt a capsát adassa vissza és juttassa a nádor kezeihez az ország többi kiváltságlevelei közé való helye­zés végett. 124 Az alsó táblán a feliratot a királyhoz nyom­ban megszerkesztették, kérvén őt, hogy a visszaadatás iránt niég a diéta folyamán intézkednék. 125 Ez alkalommal azon­ban már több capsáról („certae capsulae") történik emlí­tés. 126 A király válaszában megígérte, hogy a másfajta ira­tokkal együtt elvitt országos, kiváltságlevelek felkutatását elrendeli és feltalálásuk után azokat a rendeknek azonnal, még az országgyűlés tartama alatt kiadatja. Őfelségének 120 U. o. Nr. 533. f. 35., 37. - Nr. 534. f. 47., 50. 131 . . . „in consuetum conservatorium"... (II. o. Nr. 534. f. 55.) 123 U. o. lsa U. o. f. 47-50. - Nr. 533. f. 37. m Nemz. Múz. Kt. Fol. Lat, Nr. 533. f. 39. - Nr. 534. f. 51. lSS A felirat szövege \i. o. Nr. 534. f. 56. 128 Alább kitűnik, hogy két ily capsa volt. :

Next

/
Thumbnails
Contents