Levéltári Közlemények, 3. (1925)
Levéltári Közlemények, 3. (1925) 1–4. - ÉRTEKEZÉSEK - Czobor Alfréd: Országos levéltár felállításának terve 1701-ben és az ország iratainak korábbi megőrzése / 1–41. o.
24 DR. CZOBOR ALFRED ezért az uralkodiót és a kamarai tanácsnokokat kellene előbb megkeresni, mert nem akarja, hogy ő vagy örökösei, ha az iratokban netalán hiány mutatkoznék, e miatt bajba jussanak. Erre a rendek maguk intézkedtek. Kebelükből választott hattagú küldöttséget 112 menesztettek megbízólevelükkel 113 a pozsonyi káptalanhoz a láda kikérésére, melyet megérkezése után egyelőre a személynök kezeibe rendeltek letenni. A kulcsokat illetőleg pedig úgy határoztak, hogy ezekről majd azután tárgyalnak. 114 Egy hét múlva, június 29-én, a megbizottak már meg is érkeztek az ország vasládájával, melyet teljesen sértetlenül vettek át úgy, ahogy Wesselényi lepecsételte. 115 Úgy látszik, egyidejűleg a kulcsokat is megszerezték, mert néhány nap múlva a négy rend kiküldöttei, számszerint tizenkilencen, 110 a személynök lakásán a ládát megvizsgálván, azt felnyitották és tartalmát pontos lajstromba foglalták. 117 E szerint 27+17, vagyis 44 tétel alatt összesen 45 darab és 3 fasciculus iratból állt akkor az ország levéltára. Ebből is 10 darabot az időközönként szerkeszteti regisztrumok és a nádlori tórítvények tettek ki. 118 A többiek fentebbi felsorolásainkból már ismeretesek. A középkori okleveleket egy-két más irattal a vasládába zárt külön ládikában találták; ezeket a regisztrálók célszerűségből a többiek közé helyezték. Mennyire átérezték az ország iratainak becsét, mutatják a lajstrom élére írt kitételeik, melyek azokat Magyarország klenódiumainak és egyben értékes kincsének nevezik. 110 A lajstrom a rendek teljes ülésében felolvastatott és 112 A főrendek megbízottai: Korompay Péter váci püspök, gr. Erdődy Kristóf koronaőr, az alsó tábláé: Orbán István személynök, Parády Pétéi pozsonvi kanonok, Kapy Gábor és Somogvi Gvörgv követek. (Nemz. Múz Kt, Nr. 533. f. 29. - Nr. 534. f. 44.) m A credentionalis teljes szövege u. o. Nr. 532. f. 86. és Nr 534. f. 44. 114 U. o. Nr. 533. f. 29. — Nr. 534. f. 45. 113 „Cum cista regni farrea. .. cum Archivo Regni." (U. o. SÍ. 533. f. 32.) ltB A váci püspök, a személynök, az alnádor, a személynöki ítólőmester, továbbá az esztergomi káptalan, több vármegve és város követe stb. (U. o. Nr. 534. f. 55.) 117 U. o. Nr. 533. f. 35. — Nr. 534. f. 47. és 51. 118 Nemz. Múz. Kt, Nr. 534. fol. 51-55. 119 „Eegestratio seu consignatio Literarum Litteraliumque Instrumentorum tamquam Clenodiorum ac simul pretiosi thesauri Inclyti Regni Hungáriáé . . ." (U. o. f. 51.)